Jövőre esélyes, hogy vele együtt fognak énekelni a gyerekeid, vagy neki öltöznek majd farsangkor az unokáid.Miután évekig hallgatta a Disney a b888zilobbi sivalkodását, hogy mennyire alulreprezentált az LMBTQ-közösség a rajzfilmjeikben, pár évvel ezelőtt bejelentették (illetve inkább csak belengették), hogy végre áttörik ezt az üvegplafont is: Elza, a Disney jelenlegi legnagyobb sikerének, a Jégvarázsnak a sztárja coming outolni fog a második részben.
Erre azonban egy CitizenGo-petíciónak köszönhetően végül nem került sor, mivel szülők százezrei írták alá, hogy bojkottálni fogják a Disney-t, ha ezt meg meri lépni, és valljuk be, nem sok erősebb érv van, mint a pénzzel szavazás. Úgyhogy a cég végül megfutamodott:
Elza helyett csak egy férfi mellékszereplőnek volt férje és közösen nevelt gyerekei.
2020-ban viszont új évtized kezdődik, legalábbis a Disney-nél, a vezetőváltás mellett bejelentették, hogy elkészült az első transznemű hős!

A meséről még nem sokat tudunk, de annyit igen, hogy a Pixar zászlaja alatt fog kijönni, és egy mesebeli világban játszódik majd, ahol mindenféle varázslények élnek – unikornisok, mantikórok, tündék, sárkányok –, köztük Onward, a küklopsz is.
A Yahoo értesülései szerint Onward, a leszbikus transznemű küklopsz a két főhős kísérője lesz.
A karakternek egyébként még a szinkronhangja is meleg lesz Lena Waithe személyének köszönhetően, aki örül neki, hogy a gyerekek körében is népszerűsítheti az LMBTQ-mozgalmat.
Forrás: 888.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.