Jól szervezett módon, több mint 104 dzsihadista terrorista jutott be az Európai Unióba 2014-2018 között a migránsáradat révén – derült ki egy amerikai tanulmányból. Todd Bensman összeállításából kiderül az is, hogy ebből a 104 terroristából 29-en vettek részt végül támadásokban.
A szakember szerint a terroristák szervezett Európába juttatása továbbra sem állt meg. Bensman szerint éppen ezért követendő példa a visegrádi országok politikája, akik kezdetektől fogva a határok lezárása mellett érvelnek.V4NA nyomán A dzsihád motiválta terrorizmus a legnagyobb fenyegetés az Európai Unióban, derül ki az Europol legfrissebb jelentéséből. A korlátozott terjesztésű dokumentum arról is beszámol, hogy az iszlám terrorizmus után a baloldali terror a második legfenyegetőbb, míg a jobboldali radikalizmus szinte jelentéktelen.
Jól szervezett módon, több mint 104 dzsihadista terrorista jutott be az Európai Unióba 2014-2018 között a migránsáradat révén – derült ki egy amerikai tanulmányból. Todd Bensman összeállításából kiderül az is, hogy ebből a 104 terroristából 29-en vettek részt végül támadásokban.
A szakember szerint a terroristák szervezett Európába juttatása továbbra sem állt meg. Bensman szerint éppen ezért követendő példa a visegrádi országok politikája, akik kezdetektől fogva a határok lezárása mellett érvelnek.V4NA nyomán

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.