Tereskova nem kertelt: szerinte Vlagyimir Putyinnak ugyanúgy jár a jog, „mint bármelyik más polgárnak”, hogy újra megválasszák őt. A politikusnő szerint vagy a kétciklusos korlátot kell eltörölni, vagy pedig „le kellene nullázni” az eddigi ciklusokat, hogy újra bárki megválasztható legyen.
A javaslat miatt félbeszakadt az Állami Duma ülése, és Vjacseszlav Vologyin házelnök egyenesen Putyinnal akar konzultálni róla.
A putyini kormánypárt, az Egységes Oroszország frakcióvezetője, Szergej Neverov máris közölte, hogy ők támogatják az eddigi ciklusok „lenullázását”.Forrás: Mandiner Maga Valentyina Tyereskova, az első női űrhajósból avanzsált Putyin-párti képviselő javasolta, hogy töröljék el az eddigi korlátozásokat az elnökválasztásokon. Ha ezt elfogadják, Putyin akár a kétezerharmincas évek végéig elnök maradhat – ha még él akkor.Orosz sajtóértesülések szerint Valentyina Tyereskova, az egykori első nő az űrben, ma a Putyin-párti Egységes Oroszország párt képviselője azt javasolta: a tervezett új orosz alkotmányozás során töröljék el az elnökválasztásra vonatkozó korlátozásokat – vagyis két elnöki ciklus után is újra ugyanazon személy is elindulhasson a választáson.
Tereskova nem kertelt: szerinte Vlagyimir Putyinnak ugyanúgy jár a jog, „mint bármelyik más polgárnak”, hogy újra megválasszák őt. A politikusnő szerint vagy a kétciklusos korlátot kell eltörölni, vagy pedig „le kellene nullázni” az eddigi ciklusokat, hogy újra bárki megválasztható legyen.
A javaslat miatt félbeszakadt az Állami Duma ülése, és Vjacseszlav Vologyin házelnök egyenesen Putyinnal akar konzultálni róla.
A putyini kormánypárt, az Egységes Oroszország frakcióvezetője, Szergej Neverov máris közölte, hogy ők támogatják az eddigi ciklusok „lenullázását”.Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.