„Ilyen helyzetekben előfordul, hogy nagyon kevesen hatalmas összegeket keresnek, emlékszünk még Soros esetére 1992-ből, aki abból szerezte vagyonát, hogy lefelé spekulált Olaszország ellen”, írta Salvini. Véleménye szerint nem tolerálható, ha valaki kihasznál egy nemzeti vészhelyzetet azáltal, hogy az olasz megtakarítások kárára spekulál. A milánói tőzsdén hétfőn érezhető volt, hogy az olajár drámai zuhanása mellett a koronavírus terjedése is aggasztotta a piaci szereplőket. Az olasz tőzsde 10 százalék feletti esést követően kissé feljebb kapaszkodott, bár az esés továbbra is jelentős, a milánói börze 8,7 százalékkal került lejjebb. Nem véletlen, hogy Salvininek épp Soros György jutott eszébe a tőzsdenyitással kapcsolatban, ugyanis a tőzsdespekuláns 1992-ben akcióba lendült több európai piacon is. Az egyik leghíresebb támadása az angol font ellen irányult szeptember 16-án, azonban az olasz lírát is érintette a spekuláció. Korabeli híradós tudósítások szerint a spekuláció hatására a líra 30 százalékot veszített értékéből, valamint az Olasz Nemzeti Bank 48 milliárd dollárt költött el hiába a líra megvédésére. Bettino Craxi, egykori olasz miniszterelnök szerint nem is lehet tudni, hogy Soros mekkora összeget keresett az akcióval. [embed]https://youtu.be/Joj4syv6R5s[/embed] Évekkel később, 1996 február 16-án az EIR című újság arról számolt be, hogy az olaszok Rómában és Nápolyban is nyomozást indítottak Soros György ellen. A lap szerint az olasz újságok „líra gyilkosnak” nevezték Sorost. Az EIR szerint Cesare Martellino római államügyész bejelentette, hogy irodája elrendelte az pénzügyi rendőrségtől (Guardia di Finanza), hogy kezdjen nyomozást a Soros-ügyben. Továbbá, a nápolyi államügyész, Antonio Guerriero megkezdte az Olasz Nemzeti Bank tevékenységének vizsgálatát a monetáris válság idején. A két nyomozás alapjául egy 1995-ben bemutatott jogi tájékoztatás szolgált. A dokumentumban Soros közvetlen szerepéről adtak tájékoztatást a líra elleni támadásban és boncolgatták a kapcsolatot a líra leértékelése és egy titkos találkozó között, amelyet II. Erzsébet királynő jachtján tartottak 1992. június 2-án. Ezen a találkozón állítólag angol-holland pénzügyi szereplők tárgyaltak olasz partnereikkel az olasz állami vállalatok privatizációjáról és azok áron aluli eladásáról. A jogi anyagban követelték a vizsgálatot Soros ellen, ugyanis fenn állt annak a gyanúja, hogy a tőzsdespekuláns törvényt szegett azzal, hogy kiprovokálta egy nemzeti valuta értékvesztését. Az akkori olasz törvények szerint ezt akár négy év börtönnel is büntethetik.Forrás: 888.hu🔴 In vista della riapertura domani dei mercati finanziari chiedo siano vietate le operazioni di vendita "allo scoperto" anche con l'uso di strumenti derivati. (1/3)
— Matteo Salvini (@matteosalvinimi) March 8, 2020
Hétfőn ismét megnyílt az olasz tőzsde, azonban az értékek komoly zuhanásba kezdtek a koronavírus járvány miatt. A nyitás előtt Matteo Salvini, a Liga párt vezetője, korábbi belügyminiszter Twitter-oldalán figyelmeztetett a Soros György-féle spekulánsok tevékenységére – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Vasárnap jelentették be, hogy hétfőn a szokásos rendben nyitják meg az olasz tőzsdét. Az ország börzéjének központja Milánóban található, amely már jó ideje lezárt területnek számít a koronavírus járvány miatt. Azóta a karantént Olaszország teljes területére kiterjesztették.
A V4NA nemzetközi hírügynökség szerint a bejelentést követően Matteo Salvini, a jobboldali Liga párt vezetője Twitter-oldalán nyilvánult meg a döntéssel kapcsolatban.
A volt belügyminiszter arra szólított fel, hogy mindenképpen tiltsák be az úgynevezett shortolásos eladási műveletekből származó értékpapír vásárlásokat.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
