A görög miniszterelnök a migrációs válság kapcsán arról beszélt, hogy sokkal optimistábban látja a helyzetet, mint az elmúlt napokban. Kijelentette, hogy szerinte a görög szigeteken bizonyos értelemben javult a helyzet, minthogy csökkent az illegálisan érkező emberek száma. Micotákisz ugyanakkor leszögezte: Ausztria szakértőkkel, felszerelésekkel és anyagi eszközökkel is támogatja Görögországot – közölte Sebastian Kurz osztrák kancellár, miután kedden Bécsben tárgyalt Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel.A Cobra különleges egység tizenhárom tisztje, két pilótával már hétfőtől részt vesz a görög határ védelmében, továbbá két drónt, egy páncélozott járművet, illetve éjjellátó készülékeket, hőkamerákat is Görögország rendelkezésére bocsát Ausztria – jelentette be a kancellár.
Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) által indított művelet keretében jelenleg tizennégy osztrák tiszt segíti Görögország határvédelmének ellátását. A Frontex azonnali műveleteinek végrehajtására pedig Bécs további öt személyt bocsát rendelkezésre – tette hozzá. Kurz bejelentette emellett, hogy a görög szigeteken és a görög-török határnál lévő menedékkérők ellátására egymillió eurót utalnak át a külföldi katasztrófaalapból (Auslandskatastrophenfonds), amelyet a gyerekekre és a különösen védelmet igénylő emberekre fordítanak elsősorban.
A kancellár elismerően szólt arról, hogy Görögország mindent elkövet Európa külső határainak védelméért, s megismételte egy korábbi kijelentését, amely szerint Törökország eljárása “támadás” az EU ellen. Kifejtette: Recep Tayyip Erdogan török elnök kihasználja a migránsok helyzetét, és szenvedésüket fegyverként használja az EU-val szemben.
A görög miniszterelnök a migrációs válság kapcsán arról beszélt, hogy sokkal optimistábban látja a helyzetet, mint az elmúlt napokban. Kijelentette, hogy szerinte a görög szigeteken bizonyos értelemben javult a helyzet, minthogy csökkent az illegálisan érkező emberek száma. Micotákisz ugyanakkor leszögezte:

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.