Joachim Seeger, a szolgálat szélsőjobboldali szerveződésekkel foglalkozó osztályának vezetője kiemelte, hogy Alkotmányvédelmi megfigyelés alá vették a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik platformját, a Szárny (Der Flügel) elnevezésű tömörülést – jelentették be csütörtökön, Berlinben a szövetség alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetői.Thomas Haldenwang, a BfV elnöke a nemzetbiztonsági szolgálat tájékoztatóján kiemelte, hogy “a szélsőjobboldaliság és a szélsőjobboldali terror” a demokráciát fenyegető legnagyobb veszély Németországban, az AfD ügyében 2019 elején elkezdett előzetes elemzések pedig kimutatták, hogy a Szárny elnevezésű platform szélsőjobboldali.
Hozzátette, hogy a nagyjából hétezer embert összefogó platform két vezetője, Björn Höcke, az AfD türingiai tartományi parlamenti (Landtag-) frakcióvezetője és Andreas Kalbitz, a brandenburgi Landtag AfD-frakciójának vezetője is kétségkívül szélsőjobboldali beállítottságú politikus. A platform működését “bizonyítottan szélsőséges törekvések” jellemzik, ezért alkotmányvédelmi megfigyelés alá veszik – mondta Thomas Haldenwang, aki a tájékoztatón a többi között felidézte, hogy Björn Höcke szégyenletes emlékműnek nevezte a második világháborúban legyilkolt európai zsidók előtt tisztelgő berlini emlékművet. Aláhúzta: a BfV döntése “üzenet a demokrácia ellenségeinek” arról, hogy határozott ellenlépésekkel kell számolniuk.
Joachim Seeger, a szolgálat szélsőjobboldali szerveződésekkel foglalkozó osztályának vezetője kiemelte, hogy
Joachim Seeger, a szolgálat szélsőjobboldali szerveződésekkel foglalkozó osztályának vezetője kiemelte, hogy
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.