Az orosz Főügyészség az ország számára nem kívánatosnak tartja az „Európai Alapítvány a Demokráciáért” tevékenységét.Az Orosz Föderáció Főügyészsége Oroszország területén nem kívánatosnak nyilvánította az „Európai Alapítvány a Demokráciáért” nevű belga nem-kormányzati szervezet munkáját.
Ezt március 11-én közölte az RT állami tévécsatorna, hivatkozva a tárca sajtószolgálatára. Mely idéz a rendfenntartók közleményéből:
„Megállapíttatott, hogy a nevezett szervezet veszélyezteti Oroszország alkotmányos rendjének és biztonságának alapjait”.

A Főügyészség munkatársai pontosították: a tárca döntését megküldték az orosz Igazságügyi Minisztériumnak. Azzal, hogy a nevezett alapítványról szóló információkat vezesse át az Oroszország területén nem kívánatos külföldi és nemzetközi szervezetek listájába – illetve ezeket az információkat tegye is közzé.
A közlemény úgyszintén közli, hogy tavaly novemberben az Igazságügyi Minisztérium felvette a nem kívánatos nemzetközi nem-kormányzati szervezetek listájára a cseh „Ember a bajban” («
Člověk v tísni, o.p.s») nevű civil szervezetet.
Forrás: hu.news-front.info
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.