2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Országos vesztegzárat rendeltek el Csehországban

Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-tól március 24-ig – jelentette be Andrej Babiš cseh miniszterelnök a kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.

„Az intézkedés célja a koronavírus terjedésének megakadályozása”

– mondta Babiš. A kormány rendelete jelentősen korlátozza a csehek szabad mozgását. A rendelet szerint az emberek nem hagyhatják el lakásukat, és nem tartózkodhatnak közterületen, ami alól kivételt képez egyebek mellett, ha munkába vagy orvoshoz mennek, valamint élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodószereket vásárolnak be. Hasonló korlátozásokat rendeltek el Ausztriában vasárnap.A cseh kormány válságstáb felállításáról is döntött, amelynek élén Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese áll, aki képzett járványügyi szakember, írja az MTI. Csehországban vasárnap este 253 fertőzöttet tartottak nyilván. Kettejük állapota a hivatalos közlemények szerint súlyos, míg a többieknél egyelőre enyhe lefolyású a kór.Forrás: Index nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!