Olaszország korábbi miniszterelnöke a Facebookon jelentette be, hogy 10 millió eurót adományoz a koronavírus által leginkább sújtott észak-olaszországi Lombardiának.A poszt szerint ebből az összegből 400 férőhellyel lehetne bővíteni Milánóban az intenzív osztályok kapacitását, de a pénz más, a járvánnyal kapcsolatos azonnali kiadásokra is felhasználható.A hétvégéhez képest hétfőn egy kicsit kevesebb új beteg és vasárnaphoz képest némileg kevesebb halálos áldozat volt Olaszországban a Worldometers adatai szerint. A betegek száma még így is nagyon magas, egy északolasz városban, Bergamo kórházában például már annyira nincs hely, hogy a folyosóra rakják a fekvőbetegeket is. Az olasz halálos áldozatok döntően jórészt innen, az ország északi régiójából kerülnek ki.Forrás: Index
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.