Csurka István: Az esztéta

A Magyar Fórum a MIÉP néhai elnökéről, Csurka Istvánról emlékezik meg.Csurka Isván írása:A Magyar Fórum 1999. szeptemberi, a Demszky-leleplezést követő számában közreadtam azt a dokumentumot, amely bizonyítja, hogy 1964 óta a szocialista rendszer különösen veszélyes ellenségeként tartottak számon, és nemcsak, hogy időnként ellenőriztek, hanem folyamatosan és állandóan szemmel is tartottak. Ebben az írásomban azt is megígértem, hogy folytatom ezeknek a dokumentumoknak a közreadását, mégpedig nem azért, hogy személyemet előnyösebb színben, avagy egy sajnálatra méltó üldözött ember szerepében tüntessem fel, hanem azért, mert ezek a belügyi III/III-as akták, jelentések valójában kordokumentumok. Bizony azok! Most látom csak, mekkora hibát vétettem, hogy amint lehetségessé vált, nem igyekeztem hozzájuk jutni és elemezni valamennyit. Mai életünk jelenségeinek, összefüggéseinek feltárásához, programkészítéseinkhez feltétlenül hozzátartozik az elmúlt évtizedek megismerése, pontosabban a leváltott rendszer belső szerkezetének velejéig romlott, korlátolt működésének, aljasságának, feltárása, megértése. Valójában mi magunk, az átélők és átvészelők, a túlélők sem tudjuk, miben éltünk. Most látjuk csak, hogy annak idején aránylag ellenállás nélkül elfogadtunk elfogadhatatlan dolgokat. Még magunkra nézve bántó, sérelmes, megalázó beavatkozások felett is szemet hunytunk. Magunkba zártuk a gonoszságot. Már amikor megtörtént, akkor sem fordítottunk elég figyelmet annak az aljasságnak a megértésére, ami körülfolyt bennünket. Azt hiszem, hogy ezek a dokumentumok és hozzájuk fűződő történetek hozzájárulnak majd az 1956 után kialakult rendszer mibenlétének, sunyi, lapos, középszerű gonoszságának a megismeréséhez. Minden részletében, mindegyik megnyilvánulásában, humánusnak kikiáltott félrenézéseiben és kommunista szigorában, osztogatásában és fosztogatásában éppen úgy buta, gonosz, bután-gonosz, sunyi és lábszagú rendszer volt ez, a műveletlenség és a középszerűség tombolása, elvetemült alakok dáridója. De ez sem az irodalom, sem a történettudomány, sem a szociográfia által nincs még kellőképpen feltárva, megírva. A rendelkezésemre álló dokumentumokat három csoportban adom elő, de egyszersmind igyekszem az időrendet is tartani. Az első csoportban a magánéletembe való behatolásokat mutatom be. A második tömbben igyekszem az íróként való ellenőrzésem és a közéleti szerepem megfigyeléseit összegyűjteni. A harmadik kazalban politikusi szerepvállalásom szerteágazó, gyakran más megfigyelt személyekre vonatkozó anyagai kerülnek. Az 1986-ban ellenem elrendelt bizalmas nyomozás, amely természetesen kiterjed az egész akkori ellenzék és az MDF szemmeltartására is, látszik ma a leginkább politikai adunak. Ebből részben választ kaphatunk arra is, hogy miért alakultak 88-89-90-ben úgy a dolgok, ahogy alakultak. Ellenfeleink, az akkori kormány és a Párt káderei, akik ma is politikusok a demokráciában, sőt a demokrácia élharcosai mostan, Európában jó pénzért, sok hazaárulásért elfogadott szociáldemokraták, naponta megkapták a rólunk szóló jelentéseket. Européerként csámcsoghattak magánéletünk eseményein, szokásainkon, tudtak terveinkről, céljainkról, minden gondolatunkról. Valójában ők rendelték el ellenem és társaim ellen a bizalmas nyomozásokat azért, hogy megakadályozzák a rendszerváltást.

Hamiskártyások. Azok voltak előtte negyven évig, azok ma is. És pontosan ugyanilyenek a fiataljaik, akik ma csatlakoznak hozzájuk, s azzal mentegetőznek, hogy azokban az időkben még nem is éltek. A hamiskártyás-technika köztük elvtársról elvtársra száll.

Feltételezhető, hogy az a hálózat, amelyik akkor ellenőrzött bennünket, ma is működik, esetleg valamely idegen titkosszolgálat részeként, és pontos információkat juttat el hozzájuk, vagy a sorsunkat kint intézőkhöz a terveinkről, indulatainkról, céljainkról és a hozzájuk képzelt eszközökről. A szervek átbújása már akkor megkezdődött. Maga az anyaszervezet, a KGB is csak úgy tudott fennmaradni, hogy részlegesen idegen zsoldba szegődött. A Stázival is ugyanez történt. Magyarországon sem csak őrző-védő káefték alakultak, meg magánnyomozó irodák, hanem nyilvánvalóan szervezett átszegődések is. Most már tapasztalatokkal bőségesen megrakodva tudom, hogy az a szervezet, amely 1986-ban elrendelte és végre is hajtotta ellenem a bizalmas nyomozást, nem szűnt meg azzal, hogy 1989. december 5-én utolsóként feloldotta az ellenem elrendelt nyomozást, és az akták egy részét eltüntette. Az utolérhetőségét szüntette meg és átmentette magát részben a CIA-ba, részben a KGB egyes orosznak, ukránnak megmaradt részeibe, de főként a MOSZAD-ba. Ellenőrzés ma is van, és ez kiterjed a kormányra is és a kormány minden szervére. Az ellenőrzés célja azonban megváltozott.

Ma nem a Szocialista Renddel szembeni ellenállást akarják elfojtani, nem a szocialista rendszert védik meg tőlem, és nem is a tőkés rendet, hanem azt az elitet, azt a bankárkasztot, azt az idegen érdeket, amelyik kiárusította az országot. Ma a nemzeti politika áll ellenőrzés alatt, ennek a lépéseit fürkészik, és ezt akarják céljai megvalósításában megakadályozni. Jövőképünket ellenőrzik, személy szerint azokat a magyarokat, akik magyar jövőt képzelnek el a magyarságnak. Ma a globalizmus céljainak keresztezése olyan, mint régen a Szovjetunió avagy Lenin sértegetése. (Erről lesz majd szó bőségesen, mert egyik főbűnöm Lenin sajátos minősítése volt.) Ma a függetlenségért való küzdelem bűn a liberális hatalom szemében.

Ezért szükséges megtudnunk, megértenünk, hogyan dolgoztak ugyanezek húsz, harminc, vagy éppen tizenvalahány évvel ezelőtt. Lehetőségeink korlátozottak. Csak azoknak az iratoknak alapján ítélkezhetünk, csak azokon derülhetünk - mert ilyen is lesz -, amit méltóztattak hátrahagyni, amit nem zúztak be, vagy nem vittek magukkal új rejtekhelyükre. A mai közélet, politikai élet számos jelensége azt mutatja, hogy a nemzeti erők megfigyelése és számontartása, akadályozása ma is folyik. Ellenem, hozzátartozóim ellen már az Antall-kormány elrendelt bizonyos titkosszolgálati eljárásokat, adatgyűjtéseket, holott akkor sem én magam nem álltam olyan állami kinevezés előtt, sem hozzátartozóm nem esett olyan rendelkezés hatálya alá, hogy őt valamiért át kellett volna világítani, mégis nyomoztak utána. Turkáltak a kapcsolatrendszeremben. A MIÉP megalakulása idején, 1993-tól kezdve, s aztán a Horn-kormány hivatalba lépése után már nyomatékosan és félreérthetetlenül érezhető volt a hatóság jelenléte gyűléseinken. Ekkortájt alakítottak meg egy részleget a Nemzetbiztonsági Hivatalban, az úgynevezett "Extremistákat megfigyelő" osztályt, amelynek a jobb- és a baloldali szélsőségesek megfigyelése volt a feladata. Ez leginkább velünk, MIÉP-el foglalkozott. Természetesen eljárt a "kopaszok", a "bőrfejűek", a különböző menetelő szervezetek, csoportok ellen is. Hamar rájöttünk, hogy ezek közül a műnyilas vagy félnáci szervezetek közül sokat maga a titkosszolgálat hozott létre, és miután ezekkel különféle gyanús akciókat hajtatott végre, a sajtónak már csak hozzánk kellett ragasztani ezeket. Láthattuk, hogy minden azért történik, mert belőlünk szélsőségest, nyilasat kellett csinálni. Ha erőszakkal, hát azzal. Az igazság az, hogy 1993-94-95 táján soha nem lehetett biztosan tudni, hogy milyen szerv ellenőrzése alatt vagyunk, hivatalos magyar vagy belföldinek álcázott külföldi-e a közbiztonsági őrizetünk. Gyűléseinken meg-megjelentek olyan személyek, akik külföldi újságírónak adták ki magukat, budapesti lakást is igazoltak, netán még interjút is készítettek, de hogyan-hogyan nem, amikor odasodródtak az ember mellé kezükben a mikrofonnal, mindig előkerült egy ismeretlen ember, egy nagyhangú MIÉP-es, akit nem ismert senki, és ez indíttatva érezte magát, hogy harsányan antiszemita kijelentéseket ordibáljon. Esetleg kiforgatva valamelyik korábbi kijelentésemet, írásomat. És az újságíró pedig csak dolgozott szenvtelenül. A környezetem, a helyi MIÉP-szervezet az egésznek a drámájából jóformán semmit nem vett észre. Felfedni, elmagyarázni reménytelen dolog lett volna, mivel az emberek óriási többségétől olyan mérhetetlenül messze van mindez, annyira fogalmuk sincs ezekről a dolgokról, ezeknek a cseles eljárásoknak a mibenlétéről, céljáról, hogy a magyarázkodás csak zavart keltett volna.

Ma már egy kicsivel képzettebbek és tapasztaltabbak vagyunk mindannyian. De már ránk van ragasztva a szélsőségesség bélyege, és ellenségeinknek sikerült egész Európában elterjeszteniök a ránk vonatkozó rágalmakat. Voltaképpen nemcsak ellenünk, hanem az egész nemzeti oldal, a nemzeti gondolat ellen van ez az egész kitalálva.

Szélső jobboldaliaknak azért kell lenniök, hogy velük szemben legyen középjobb, azaz olyan gyengített nemzeti erő - gyengített vírus -, amelyik elhallgat bizonyos tényeket, összefüggéseket, amelyik eltűri a liberalizmus hegemóniáját, sőt elő is segíti, amelyik fejet hajt a bankvilág előtt, amelyik partner a privatizáció magyart lenullázó módszereiben. A szélsőjobb fogalmával és rémével az egész nemzeti oldalt tartják sakkban, s a voltaképpen korántsem szélsőséges, mégcsak nem is igazán jobboldali MIÉP mellé azért ragasztanak oda jelentéktelen, csak ordítozó, szélsőségesen viselkedő, Wehrmacht egyenruhás, karszalagos csoportokat, hogy az 1944-es múlt visszatérésének rémével riogatni lehessen, és hogy a magyar jövő felől való gondolkodást olyan korlátok közé szorítsák, amelyben az érdekvédelem, s a magyar elem megnehezül úgy egyenesen lehetetlenné válik. Nem a nácizmus az ellenség, hanem az a gondolat, amelyre ráfogják, hogy náci gyökerű. Ha azonban valamely társadalom túlságosan sok erőt, eszközt, figyelmet fordít nem létező vagy teljesen jelentéktelen veszélyekre, jelenségekre, s ha emiatt a közfigyelem hamis irányba fordul, akkor a jelentéktelen, sőt nem is létező veszély elhárítói felfúvódnak, jelentőségük egészségtelenül feldagad, kiválasztott demokrácia-őrség keletkezik. A demokrácia-őrség sajtóbeli hatalma segítségével megteremti a félelemlégkörét és az amúgy is nehezen élő emberek körében az egzisztenciális szorongást. Azokban pedig, akiknek, mint értelmiségieknek ellent kellene állniuk kialakul a  rituális elhatárolódók köre. Erről még lesz szó. Ahol privilégiumok vannak, ott korrupciónak is kell lenni.

A demokrácia őreinek privilégiumai átfolynak a korrupcióba, és kialakul a privatizáció nyerteseinek és vagyonosainak szűk köre. Így a demokrácia őrei elsősorban afölött őrködnek, hogy a nép sohase tudja meg, honnan hová áramlik a pénz. És hogy mennyi. A korrupció és a rituális elhatárolódás intézményesül.

Az állam egész szerkezete elromlik, összetekeredik, mert az álveszély elhárítására alakult erőkből valódi hatalmi központ épül ki, amelyik a nemzet életbevágó törekvéseit is képes csírájábán elfojtani. Ennek a hatalmi központnak, amely továbbra is úr a sajtóban, most az a célja, hogy, a jelenlegi kormányt megakadályozza abban, hogy nemzeti érdek szerinti cselekményeket hajtson végre, hogy kiszabaduljon az ellenőrzése alól, és változatlanul célja ezeknek a MIÉP, és minden jellegzetesen nemzeti erő kiküszöbölése, hatalmon kívül tartása.

A nemzetköziséget hirdető liberális, globális erők számára igen fontos, hogy ne alakuljon ki szolidaritás a nemzeti erők között. A nemzeti oldal mindaddig legyen széttagolt, amíg egyenként fel nem morzsolódott. A szélsőségeket ítéljék el a nem szélsőségesek. A még nem szélsőségesek.

Ez a rituális elhatárolódás.Forrás: Magyarforum.info