2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Elszabadították a járványt Romániában a hazatért vendégmunkások (videó)

Már a hadsereget is bevetné az állam.
„A Ialomița megyei kormány-megbízott teljes karantén elrendelését kérte Bukaresttől a mintegy 12 ezer lakossal rendelkező Țăndărei nevű városra, mert nem bírnak a külföldről hazatért vendégmunkással, akik nem tartják tiszteletben a katonai rendeleteket. A hatóságok adatai szerint mintegy 800-an jöttek haza a járvány kezdete óta, akik nem tartották be az intézményes vagy házi karanténra vonatkozó szabályokat. Ennek meg is lett a következménye: a Ialomița megyében igazolt 45 koronavírusos eset közül mintegy 30, az 5 halálesetből pedig 4 a városhoz köthető.” – kezdi cikkét a Főtér.Habár péntektől megduplázódik a rendfenntartó erők létszáma, a megyei prefektus szerint így is szükséges a város teljes lezárása, mert a fertőzés–gyanús személyek a környező településekre is kijárnak, így megvan az esély arra, hogy újabb emberek fertőződjenek meg. A csendőrökhöz 23 katona csatlakozik. Az erdélyi magyar honlap szerint a járvány egy temetés után terjedt el, ahol nagyon sokan vettek részt azok közül, akik külföldről – főleg Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból – tértek haza. Az egyik helyi jóvoltából egy videót is nézhetünk a városban történt eseményekről.
https://youtu.be/aeB_zHMipEcForrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!