Hatszázharminchattal nőtt az elmúlt egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely a járvány helyi kitörése óta elérte a 16523-at – közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma mintegy ezerrel kevesebb volt, mint egy nappal korábban.A halottak száma így ismét emelkedett a vasárnap jelzett 525-höz képest.Az elmúlt egy napban 1941 új fertőzöttet diagnosztizáltak a vasárnapi 2972-höz képest.A mostani volt az egymást követő harmadik nap, amikor egész Olaszországban nem került új beteg intenzív osztályra.
A március 30-tól számított utóbbi egy héten kilencven százalékkal csökkent a kórházba szállított fertőzöttek száma.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a napi több mint hatszáz halott és majdnem kétezer diagnosztizált fertőzött „kevesebb, mint korábban, de nem a járványhelyzet végetértét mutatja”
MTI.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.