"Még nem vagyunk a járványgörbe csúcspontján, hiszen estéről estére több beteg van kórházban, és az intenzív osztályokon is még nő a betegek száma. Franciaországban soha nem látott szintet értünk el, a görbe még nem lefele ível, de már lassul kicsit"
- fogalmazott a járványügyi illetékes. Edouard Philippe miniszterelnök kedd délután a nemzetgyűlésben az azonnali kérdések órájában megerősítette, hogy a kijárási korlátozások enyhítése egyelőre nincs napirendben."Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz sok franciának elviselnie (a karantént), de elengedhetetlen, ha nem akarjuk magunkat egy olyan helyzetben találni, amely rosszabb lenne, mint a mostani"
- mondta a kormányfő. Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter kedd este közben arról tájékoztatott a szenátusban, hogy a koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 5,8 millió részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést. A tárcavezető szerint a várhatóan három hónapos időszakra 19,6 milliárd euróval számol a kormány. A karantén első két hetében mintegy 337 ezer francia vállalkozás csökkentette a termelését illetve a tevékenységét, s emiatt a munkavállalóit teljes vagy részleges kényszerszabadságra küldte, a harmadik hétre 544 ezerre emelkedett ez a szám. "Az egyetlen ország vagyunk, ahol ilyen sokan kapnak állami jövedelem-kiegészítést" - hangsúlyozta a miniszter. A rendkívüli munkanélküli segéllyel a kormány a munkavállalóknak a fizetésük bruttó 70, nettó 84 százalékát szavatolja. A segély összegét teljes egészében átvállalja az állam a minimálbér 4,5-szöröséig, az ezen felüli részt a munkáltatók kifizetik a munkavállalóknak. Franciaországban a 35 órás munkahétnek megfelelő havi minimálbér jelenleg bruttó 1539 euró (560 ezer forint). Eközben Emmanuel Macron meglátogatott egy párizsi kórházat, a pandémia idején tömegben mutatkozott. Ez egy felelős politikus... https://youtu.be/5wPQcgAcqysTermészetesen a bevándorló gettójáról hírhedt Szajna-Saint.Denist is meglátogatta a liberális államfő.Ez az osztály a koronavírus-krízis által leginkább érintett.Forrás: MTI nyománLe president @EmmanuelMacron met en danger les Français en montrant encore une fois le mauvais exemple avec ce bain de foule à #Pantin. Honteux. #COVID19 pic.twitter.com/gQrwoALH29
— Damien Rieu (@DamienRieu) April 7, 2020