a hatodik napja tartó csökkenés némi jó hírt jelent
az új fertőzöttek és a halálesetek számának növekedése ellenére.
Az olasz Sebészek és Fogorvosok Nemzeti Szövetsége (FNOMCeO) nevű szakmai szövetség adatai szerint csütörtökig mintegy száz orvos halt meg az új koronavírus-fertőzésben.
„Nem engedhetjük meg, hogy az orvosainkat, az egészségügyi dolgozóinkat puszta kézzel küldjék a vírus ellen harcolni” – írta honlapján a szövetség elnöke, Fillippo Anelli.
Mintegy harminc ápoló és segédápoló is elhunyt a COVID-19 járványban. A Legfelsőbb Egészségügyi Intézet (ISS) nevű állami intézmény szerint a fertőzöttek mintegy 10 százaléka egészségügyi dolgozó. Az ápolók országos szakszervezete szerint az ápolók között a legmagasabb, mintegy 52 százalékos a pozitív teszteredményt mutató egészségügyi dolgozók aránya.
(Mandiner.hu) Az elmúlt 24 órában ismét nőtt a koronavírussal igazoltan fertőzöttek és a halálesetek száma Olaszországban. Az olasz Polgári Védelmi Hivatal legfrissebb, csütörtök esti adati szerint egy nap alatt a Covid-19 járvány okozta szövődményekbe újabb 610 ember halt meg, míg előző nap 542. Az összes haláleset száma – február 21. –, a járvány kezdete óta 18 279-re nőtt.
Az új igazolt fertőzöttek száma – a haláleseteket és a gyógyultakat is beszámítva – csütörtök estig 4020-re emelkedett az előző napi 3836-ról, így a járvány kezdete óta összesen 143 626 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus. A gyógyultak száma 28 470 volt az előző napi 26 491 után.
Csütörtökön 3605 embert ápoltak intenzív osztályon, a szerdai 3693 után,
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
