Hozzátették, hogy „a vírusfertőzés veszélyének rövid időn belüli elhárítása lehetetlenné vált, és ez a körülmény akadályokat gördíthet harcunk és a haladás elé”.A jelentés ugyanakkor azt hangoztatja, hogy Észak-Korea „kezdettől fogva szigorú és csúcsszínvonalú lépéseket tett a járvány megfékezésére (…), így sikerült stabilizálni a járványügyi helyzetet”.Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, de számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.
Phenjan az elmúlt hónapokban több szigorú intézkedést hozott a Covid-19 ellen. A járvány kezdetén kiutasította a külföldi turistákat, szinte a teljes határforgalmat felfüggesztette egyedüli szövetségesével, a fertőzések kiindulópontjának számító Kínával, szigorú ellenőrzést vezetett be a határátkelőhelyeken, valamint mozgósította az egészségügyi dolgozókat, hogy ellenőrizzék a lakosságot, és különítsék el azokat, akiknél a betegség tünetei jelentkeznek.
A politikai bizottság szombati tanácskozásából a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint arra lehet következtetni, hogy ismeretlen okból elhalasztották a legfelsőbb népi gyűlés (parlament) péntekre tervezett, kulcsfontosságú ülését, a testület ugyanis rendszerint az ülések előtt szokott tanácskozni.Forrás: Híradó Kim Dzsongun észak-koreai vezető részvételével vitatta meg a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges újabb intézkedéseket az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottsága – jelentette az állami média vasárnap.A testület úgy határozott, „szigorúbb intézkedésekre van szükség” ahhoz, hogy a lakosság „életének és biztonságának védelme érdekében” megbirkózzanak a világjárványt okozó Covid-19 nevű betegséggel – közölte a KCNA állami hírügynökség.
Hozzátették, hogy „a vírusfertőzés veszélyének rövid időn belüli elhárítása lehetetlenné vált, és ez a körülmény akadályokat gördíthet harcunk és a haladás elé”.A jelentés ugyanakkor azt hangoztatja, hogy Észak-Korea „kezdettől fogva szigorú és csúcsszínvonalú lépéseket tett a járvány megfékezésére (…), így sikerült stabilizálni a járványügyi helyzetet”.Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, de számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.
Phenjan az elmúlt hónapokban több szigorú intézkedést hozott a Covid-19 ellen. A járvány kezdetén kiutasította a külföldi turistákat, szinte a teljes határforgalmat felfüggesztette egyedüli szövetségesével, a fertőzések kiindulópontjának számító Kínával, szigorú ellenőrzést vezetett be a határátkelőhelyeken, valamint mozgósította az egészségügyi dolgozókat, hogy ellenőrizzék a lakosságot, és különítsék el azokat, akiknél a betegség tünetei jelentkeznek.
A politikai bizottság szombati tanácskozásából a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint arra lehet következtetni, hogy ismeretlen okból elhalasztották a legfelsőbb népi gyűlés (parlament) péntekre tervezett, kulcsfontosságú ülését, a testület ugyanis rendszerint az ülések előtt szokott tanácskozni.Forrás: Híradó

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.