2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Trump ügyvédje szerint a WHO egy gyilkos szervezet

A Trump-adminisztráció felső vezetői közül nem Rudy Giuliani az első, aki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban élesen bírálta a WHO-t.Donald J. Trump amerikai elnök ügyvédje, Rudy Giuliani szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy gyilkos intézmény, ami a koronavírus-járvány kapcsán Kínát mentegeti és cselekvés helyett össze-vissza beszél – írja a New York Post internetes kiadása. ”Egyértelmű, hogy egy nemzetközi bűncselekmény az, ahogy Kína és a WHO kommunikálta a koronavírus-járványt az elmúlt hónapokban. Az Egészségügyi Világszervezet úgy viselkedik, mintha a halál világszervezete lenne, és mindezt azért teszi, hogy leplezze a kínai kommunista vezetés felelősségét„ – fogalmazott Rudy Giuliani, New York korábbi polgármester egy televíziós interjúban.Giuliani elmondta, hogy Kínában december végén regisztrálták az első koronavírus-fertőzött beteget, de az Egészségügyi Világszervezet csak március 11-én ismerte el a járvány létezésének tényét. A két esemény között pedig megszámlálhatatlan alkalommal adtak ki olyan nyilatkozatokat, melyek Hszi Csin-ping kínai elnök és kormánya járványügyi intézkedéseit méltatták.”Nagyon sok vizsgálatot le kell még folytatnunk Kína felelősségével kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a kínai vezetés a színtiszta igazságot kommunikálta volna a nemzetközi fórumokon a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy még ezekben a percekben is a statisztikákat hamisítják és a halottak számáról hazudnak„ – mondta a republikánus jogász és politikus. A Trump-adminisztrációban nem Giuliani az első, aki a WHO-t okolja azért, mert a koronavírus az egész világon elterjedhetett. Donald Trump amerikai elnök múlt hét kedden egy Twitter-bejegyzésben azt írta, hogy a koronavírus-járványt ”valójában a WHO robbantotta be, pedig a szervezetet leginkább az Egyesült Államok pénzeli, a háttérből azonban Kína irányítja”. Szerdán Trump a járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján azt mondta a WHO finanszírozásáról és Kína-pártiságáról, hogy „Kína 42 millió dollárt, Amerika pedig 450 millió dollárt költött az ENSZ szervezetére, mégis úgy látszik, mintha minden Kína szája íze szerint történne. Ez nem helyes és nem tisztességes velünk szemben, sőt, nem korrekt a világgal szemben sem.„Később az elnök hivatalosan is bejelentette, hogy a Fehér Ház vizsgálja annak a lehetőségét, hogy Amerika felfüggessze az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott pénzügyi hozzájárulást.Forrás: Ripost
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató