A görög kormány ezért megpróbálta kezelni a kényes ügyet, elküldte az érintett falvakba a polgári védelemért és válságkezelésért felelős miniszterhelyettest és egy járványügyi kutatóorvost, hogy rábírja a kisebbséget a szigorú intézkedések betartására.
200 embert akartak leteszteltetni, hogy meggyőződjenek a cigány-negyed fertőzöttségéről, ám a helyiek ebbe nem nagyon mentek bele, kifogásolták a kormány tervét, mondván, hogy azért készülnek erre, mert elszigetelnék őket a görögöktől és a világjárvány csak ürügyként szolgál.
Majdnem lincseltek is a romák:
https://youtu.be/NlcJ4tawOiIA koronavírus kitörése óta Görögországban 101 halálesetet és több mint 2000 esetet rögzítettek, ami elmondható, hogy szöges ellentétben áll a szomszédos Olaszország több mint 17 000 ember halálával.Vadhajtasok.hu Nincs elég bajuk a görögöknek a migránsokkal még a cigányok is lázadoznak a világjárvány idején. Két migráns tábor után Nea Szmirni, Lárisza cigánynegyede is karantén alá került.
Mint kiderült egy 32 éves cigány terjesztette a koronavírust, aki a tiltás ellenére gyakran elutazott a környező falvakba, táborokba is.
A görög kormány ezért megpróbálta kezelni a kényes ügyet, elküldte az érintett falvakba a polgári védelemért és válságkezelésért felelős miniszterhelyettest és egy járványügyi kutatóorvost, hogy rábírja a kisebbséget a szigorú intézkedések betartására.
200 embert akartak leteszteltetni, hogy meggyőződjenek a cigány-negyed fertőzöttségéről, ám a helyiek ebbe nem nagyon mentek bele, kifogásolták a kormány tervét, mondván, hogy azért készülnek erre, mert elszigetelnék őket a görögöktől és a világjárvány csak ürügyként szolgál.
Majdnem lincseltek is a romák:
https://youtu.be/NlcJ4tawOiIA koronavírus kitörése óta Görögországban 101 halálesetet és több mint 2000 esetet rögzítettek, ami elmondható, hogy szöges ellentétben áll a szomszédos Olaszország több mint 17 000 ember halálával.Vadhajtasok.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.