Az elnök asszony ugyanakkor a Szabad Európának adott interjújában arra a kérdésre, hogy a genetikai különbségek miatt kevesebb lesz-e az áldoztok száma Romániában, azt felelte, hogy ő bízik a dák gének erejében, csodájában.
A román történészek szerint a dákok találták fel a latin nyelvet is.Forrás: szekelyfold.ma nyomán Hiába a román sovén gondolkodás még a járvány idején is kiütközik. „Egy katasztrófa kellős közepén kellene lennünk. De kimondottan jól állunk ahhoz képest, ahogy állhatnánk” – nyilatkozta a Román Orvosi Genetikai Társaság elnöke.Maria Puiu szerint ahhoz képest, hogy óriási számban érkeztek Romániába külföldi vendégmunkások,és hogy nem tartják be az emberek a karantént, illetve hogy egyik kórház esik el a másik után kimondottan jól állnak - írja a transindex.ro
Az elnök asszony ugyanakkor a Szabad Európának adott interjújában arra a kérdésre, hogy a genetikai különbségek miatt kevesebb lesz-e az áldoztok száma Romániában, azt felelte, hogy ő bízik a dák gének erejében, csodájában.
A román történészek szerint a dákok találták fel a latin nyelvet is.Forrás: szekelyfold.ma nyomán

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.