Arra a kérdésre, hogy Szerbia mit kap cserébe, az osztrák belügyminisztérium a következőket válaszolta: „a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket definiáló cikkely alapján a felek kölcsönös hallgatásban egyeztek meg“.A szerbiai belügyi tárca nem válaszolt a Deutsche Welle-nek a témával kapcsolatos korábbi kérdéseire.
A DW régebbi cikke szerint az osztrák belügyminisztérium egy korábbi válaszának alapján arra lehet következtetni, hogy a tavalyi egyezményt a szerb-montenegrói államszövetség és Ausztria között 2003 júniusában aláírt, államközi megállapodás alapján állították össze, amely a személyek visszatoloncolását és befogadását szabályozza. Ez a megállapodás továbbra is hatályban van, Szerbia a szerb-montenegrói államszövetség jogutódjaként „megörökölte“ azt.
A nyilvánosan elérhető egyezmény második fejezete szerint Ausztria elméletileg kérhetné Szerbiától, hogy fogadjon be például egy algériai állampolgárt, akinek nincs joga Ausztriában tartózkodni, ha bebizonyosodna, hogy áthaladt a balkáni útvonalon, Szerbián keresztül, szülőhazája, Algéria pedig nem fogadná vissza.
A 2003. évi szerződés értelmében Bécsnek meg kellene neveznie, hogy kit fog Szerbiába toloncolni, Belgrádnak ezután három hét állna rendelkezésre, hogy válaszoljon a „kérésre”. A 2003-as szerződés értelmében Szerbia nem köteles automatikusan befogadni az elutasított, nem szerb állampolgár menedékkérőket.
Az viszont rejtély, hogy a felek pontosan mit és hogyan definiáltak a tavalyi egyezményben. Az sem világos, hogy eddig mennyi migránst toloncoltak Szerbiába. Az osztrák minisztérium legújabb válaszában a következőket írta: Az osztrák belügyminisztérium megerősítette, hogy megállapodás született Szerbiával az elutasított menedékkérők visszatoloncolásáról – számolt be a Deutsche Welle. A megállapodás részleteit titkosnak minősítették, nem világos, hogy a megállapodást hogyan hajtják majd végre.A titokzatos megállapodás hónapokon keresztül nagy vihart kavart Szerbiában azóta, amióta Herbert Kickl volt osztrák belügyminiszter tavaly szeptemberben az osztrák köztévé Im Zentrum c. műsorában azt nyilatkozta, hogy a megállapodás értelmében Szerbia befogadja mindazokat a migránsokat, akik a balkáni útvonalon érkeztek Ausztriába, ahol azonban elutasították a menedékkérelmüket.
Kickl, az Osztrák Szabadságpárt kádere ez év januárjában a Deutsche Welle megkérdezésére azt válaszolta, hogy Szerbiával tárgyaltak erről, de nem biztos abban, hogy aláírtak-e egyezményt és hogyan fogják azt végrehajtani.
A bécsi belügyminisztérium végül az osztrák liberálisok által benyújtott írásbeli kérdésére megerősítette, hogy valóban létezik egy ilyen megállapodás, amelyet tavaly április 24-én írtak alá. A libsik ugyanis attól tartanak, hogy Ausztria elutasítja és visszaküldi a menedékkérőket Szerbiába.
Arra a kérdésre, hogy Szerbia mit kap cserébe, az osztrák belügyminisztérium a következőket válaszolta: „a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket definiáló cikkely alapján a felek kölcsönös hallgatásban egyeztek meg“.A szerbiai belügyi tárca nem válaszolt a Deutsche Welle-nek a témával kapcsolatos korábbi kérdéseire.
A DW régebbi cikke szerint az osztrák belügyminisztérium egy korábbi válaszának alapján arra lehet következtetni, hogy a tavalyi egyezményt a szerb-montenegrói államszövetség és Ausztria között 2003 júniusában aláírt, államközi megállapodás alapján állították össze, amely a személyek visszatoloncolását és befogadását szabályozza. Ez a megállapodás továbbra is hatályban van, Szerbia a szerb-montenegrói államszövetség jogutódjaként „megörökölte“ azt.
A nyilvánosan elérhető egyezmény második fejezete szerint Ausztria elméletileg kérhetné Szerbiától, hogy fogadjon be például egy algériai állampolgárt, akinek nincs joga Ausztriában tartózkodni, ha bebizonyosodna, hogy áthaladt a balkáni útvonalon, Szerbián keresztül, szülőhazája, Algéria pedig nem fogadná vissza.
A 2003. évi szerződés értelmében Bécsnek meg kellene neveznie, hogy kit fog Szerbiába toloncolni, Belgrádnak ezután három hét állna rendelkezésre, hogy válaszoljon a „kérésre”. A 2003-as szerződés értelmében Szerbia nem köteles automatikusan befogadni az elutasított, nem szerb állampolgár menedékkérőket.
Az viszont rejtély, hogy a felek pontosan mit és hogyan definiáltak a tavalyi egyezményben. Az sem világos, hogy eddig mennyi migránst toloncoltak Szerbiába. Az osztrák minisztérium legújabb válaszában a következőket írta:

https://youtu.be/48G2EygRO2oForrás: Délhír
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.