2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Londoni melegjelzőlámpák – genderőrület a járvány idején

A legnagyobb brit ruházati áruházlánc, a Marks & Spencer bojkottálására szólította fel követőit egy feminista, aki felháborodott azon, hogy egy férfi bement az áruház gendersemleges próbafülkéjébe, miközben egy fiatal lány éppen egy melltartót próbált fel. A harcos feminista, Jean Hatchet több brit áruházat felszólított, hogy szüntessék meg a gendersemleges öltözők használatát.Több londoni színház is eltörölte a közönség megszólításánál használt „hölgyeim és uraim” kifejezést, nehogy megsértse a magukat nem kizárólag két nem alapján meghatározó, vagyis az úgynevezett „genderfluid” nézőket. Tehát azokat, akik nem tudják eldönteni, hogy fiúk-e vagy lányok. A meghökkentő döntést azért hozták meg a színházak vezetői, mert a – több mint 47 ezer tagot számláló – művészeti szakszervezet a leszbikusokkal és transzneműekkel kapcsolatosan ezt követelte.Az elmúlt években a liberális sajtó agymosásának következményeként drámai módon megnőtt a nemváltó kamaszok száma. Ezt elegánsan, „nemi diszfóriának” nevezik, mármint azt az állapotot, amelyben a született lány vagy fiú nem érzi jól magát a bőrében és arra vágyik, hogy a másik nemű ember legyen belőle.London polgármestere, a pakisztáni származású és muszlim vallású brit munkáspárti Sadiq Khan egyik Twitter-bejegyzésében amellett foglalt állást, hogy végtelen számú nemi identitás és társadalmi nem létezik, és mindenki annak vallja magát, aminek csak akarja.„A transzszexuális nők, nők. A transzszexuális férfiak, férfiak. A nem-bináris emberek, nem-binárisak. Minden társadalmi nemnek létjogosultsága van” – fogalmazott Khan. A londoni polgármester, aki nemrég barátként üdvözölte Karácsony Gergelyt, gendersemleges mosdókat és melegjelzőlámpákat vezetett be Londonban. A lámpákon a magányos zöld emberkék helyét leszbikus és meleg szerelmespárok vették át.Az Egyesült Államok hadserege arra készíti fel a seregben szolgáló nőket, hogy ezentúl nyugodtan zuhanyozzanak együtt a férfiakkal. Mindezt a transzszexuálisokkal való együttéléshez kapcsolódó kiképzés részeként várja el katonáitól a hadsereg. Arra kérik, hogy fogadják el azt, hogy a saját nemi identitásuk meghatározásában még bizonytalan, azonban biológiai értelemben férfinak számító emberek velük együtt tartózkodjanak az olyan közös helyiségekben, mint a zuhanyzók, a laktanyák hálóhelyiségei és a körletek mosdói. Természetesen fordítva is ugyanezt kéri a hadsereg: a férfiaknak is el kell fogadniuk a női nemi szervekkel rendelkező katonatársaik jelenlétét.Forrás: V4NA

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!