2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Annyira szerencsétlen a magyargyűlölő Szabó Tímea, hogy leleplezte a saját hazugságait egy beszélgetésben

Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos, kórházigazgató, az Együtt-PM egykori főpolgármester-jelöltje Szabó Tímea szerdai online fogadóóráján elismerte, hogy az ellenzéki állításokkal szemben nem kiugróan magas a halálozási arány Magyarországon. Falus Ferenc beismerése azért is különösen érdekes, mert Szabó Tímea hetek óta azzal turnézik, hogy nálunk nemhogy Európában, de a világon a legmagasabb a halálozási ráta.  Szabó Tímea és Falus Ferenc még szerdán online fogadóórát tartottak. A közel egyórás beszélgetés során szóba került a koronavírussal kapcsolatos magyarországi halálozási ráta is, amellyel kapcsolatban a párbeszédes politikus véleménye az, hogy ez az arány a világon Magyarországon a legmagasabb. Szabó Tímea vélhetően az online adás előtt nem egyeztetett Falus Ferenccel, aki a halálozási rátákat ismertetve elmondta, hogy Magyarországon nem kiugróan magas, sőt régiós viszonylatban kifejezetten alacsony a magyar adat. Falus szó szerint úgy fogalmazott: „tulajdonképpen sok környező országhoz képest inkább alacsonynak mondható”. Majd hozzátette, „Ha 10 millió emberhez viszonyítjuk ezt a 250 halálozást, akkor ez nyilvánvalóan nem 10 százalékos halálozást jelent, hanem hát lényegesen kevesebbet.”Részlet a beszélgetésből:Szabó Tímea:Nagyon sok kérdés van a halálozási rátával kapcsolatban. Ugye én is ezt feltettem a parlamentben, ezt a kérdést, nem kis felháborodást okozva a fideszes körökben. Nyilván hivatalosan nálunk a legmagasabb, 10 százalékos a ráta, de hát ezt is tudjuk, illetve kérdezem, hogy ez lehet-e a tesztelés hiánya miatt, miközben a hivatalos WHO globális halálozási ráta csak 6,7 százalék. Ugye tudjuk, hogy Szlovákiában 1 százalékos a halálozási ráta, a régióban is 2,5-3-3,5 százalék. Tehát nagyon rosszul állunk ebben a tekintetben. Eszter kérdezi azt, hogy van-e arról pontos adat, hogy Magyarországon mennyivel ugrott meg a halálozási arány. Tehát ezt a 10 százalékot mennyire tekinthetjük biztosnak? Mennyire valószínű, hogy valós adatokat hoznak nyilvánosságra a fertőzöttségről vagy a halálozással kapcsolatban? És akkor itt rögtön hozzá is teszem Katalin kérdését is, hogy egyáltalán mennyi lehet hazánkban a megbetegedettek száma?Falus Ferenc:

Hát az első kérdésre a válasz az, hogy mit mihez hasonlítok. Tehát ez a parlamentben egy nagyon jó kérdés volt, mert hiszen a parlamentben ülő kormánypárti képviselők pontosan tudják, hogy ez az arány ez nem magas, hanem mihez képest magas. Nem a halálozási arány olyan kiugróan magas Magyarországon, sőt, tulajdonképpen sok környező országhoz képest inkább alacsonynak mondható, hanem a tesztek száma, amit elvégeztek, az viszont kirívóan kevés. Tehát sokkal, sokkal több tesztvizsgálatot kellett volna végezni, és hogy ha ahhoz hasonlítjuk ezt a halálozási arányt, akkor akár büszkék is lehetnénk arra, hogy ez a halálozási arány tragikus ugyan, de nem olyan súlyos, vagy nem súlyosabb, mint például Ausztriában vagy valahol a környező országok közül másutt. (…) Ha 10 millió emberhez viszonyítjuk ezt a 250 halálozást, akkor ez nyilvánvalóan nem 10 százalékos halálozást jelent, hanem hát lényegesen kevesebbet.”  

 Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató