A munka ünnepén a szakszervezetek összehívták a bajtársakat és maszkokkal, illetve kesztyűkkel vonultak a parlament elé.
https://youtu.be/2T1GCS3Ec3Y
Bede Zsolt – Vadhajtasok.huT.me/bedezsolt | Vk.com/bedezsolti | Twitter.com/BedeZsolt2 A görög kormány nincs a helyzet magaslatán.Az elmúlt hetekben beszámoltunk a görögországi eseményekről.
A koronavírus-járvány elleni védekezés közben a görögöknél szigorú kijárási tilalmat vezettek be, ami úgy látszik, hogy csak a rendes állampolgárokra vonatkozik. Tudniillik, hogy súlyos euró büntetéseket kell fizetni mindenkinek, aki indokolatlanul hagyja el a lakhelyét. Jól hangzik, csak sajnos ez alól vannak kivételek.
Az Égei-tenger szigetein céltalanul téblábolnak a jöttmentek, a szárazföldi befogadóközpontoknál is úgy járkálnak, ahogyan csak akarnak. Néhány hete beszámoltunk a cigányfalvakról is, ahol majdnem meglincselték a minisztereket, akik látogatást tettek a gettókban.
Május 1-én pedig a kommunisták mutatták meg, hogy rájuk sem vonatkoznak a törvények. Az athéni Parlament előtt, a Szintagma téren tartottak demonstrációt. A 1,5 méteres távolságot is kijelölték a téren.
A munka ünnepén a szakszervezetek összehívták a bajtársakat és maszkokkal, illetve kesztyűkkel vonultak a parlament elé.
https://youtu.be/2T1GCS3Ec3Y
Bede Zsolt – Vadhajtasok.huT.me/bedezsolt | Vk.com/bedezsolti | Twitter.com/BedeZsolt2

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.