Az aktivisták először az ENSZ tavaly szeptemberi klímavédelmi konvencióján nyújtottak be keresetet tizenhét ország ellen, köztük – fentebb említett ötön kívül – olyan fejlett ipari államokkal, mint az Egyesült Államok, India és Svédország. Thunbergék szerint ezek az országok évtizedek óta nem fogják vissza károsanyag-kibocsátásukat, sőt támogatják a fosszilis energiahordozók használatát, miközben tudatában vannak ezek káros, klímaváltozást előidéző hatásának. A felsorolt országok a legnagyobb szennyezők azon negyvenöt állam közül, amelyek aláírták az ENSZ gyermekvédelmi egyezményét. Öt országot pécézett ki magának Greta Thunberg tizenhét éves svéd aktivista és tizenöt harcos tinédzser környezetvédő társa, akik hivatalos panasszal éltek az ENSZ-nél, a nemzetközi szervezet támogatását kérve Argentína, Brazília, Franciaország, Németország és Törökország ellen indítandó perükhöz. A beadvány készítői az ENSZ gyermekek jogairól szóló irányelvére hivatkozva azzal támadják a célba vett országokat, hogy nem teljesítik a klímaváltozás megállításáról szóló 2015-ös párizsi egyezmény előírásait, továbbra is nagymértékben szennyezik a levegőt fosszilis energiahordozók elégetéséből származó füstgázokkal, ezzel pedig „fokozott megbetegedéseknek és halálnak teszik ki” a gyermekeket, akiknek joguk van az egészséges élethez.
Az aktivisták először az ENSZ tavaly szeptemberi klímavédelmi konvencióján nyújtottak be keresetet tizenhét ország ellen, köztük – fentebb említett ötön kívül – olyan fejlett ipari államokkal, mint az Egyesült Államok, India és Svédország. Thunbergék szerint ezek az országok évtizedek óta nem fogják vissza károsanyag-kibocsátásukat, sőt támogatják a fosszilis energiahordozók használatát, miközben tudatában vannak ezek káros, klímaváltozást előidéző hatásának. A felsorolt országok a legnagyobb szennyezők azon negyvenöt állam közül, amelyek aláírták az ENSZ gyermekvédelmi egyezményét.Három ország – Brazília, Franciaország és Németország – már válaszolt is a vádakra. A Deutsche Welle német hírportál által idézett nyilatkozatuk szerint a környezetvédők állításai megalapozatlanok, nem bizonyítottak és elfogadhatatlanok az ENSZ gyermekvédelmi bizottsága előtt. Továbbá a klímaválság már annyira globálissá vált, hogy egyetlen államot sem lehet felelőssé tenni érte. Az aktivista csoport viszontválasza sem maradt el: szerintük egyetlen, a gyermekek érdekeit szem előtt tartó ország sem teheti meg, hogy egy gyenge klímapolitika pusztító terhét rakja a jövő fiatal generációinak a vállára. Továbbá azzal érveltek a fiatal környezetvédők, hogy ezek az országok inkább felgyorsítják, mint gátolják a klímaváltozást, hiszen még mindig támogatják a fosszilis energiahordozók felhasználását.Forrás: Magyar Nemzet
Az aktivisták először az ENSZ tavaly szeptemberi klímavédelmi konvencióján nyújtottak be keresetet tizenhét ország ellen, köztük – fentebb említett ötön kívül – olyan fejlett ipari államokkal, mint az Egyesült Államok, India és Svédország. Thunbergék szerint ezek az országok évtizedek óta nem fogják vissza károsanyag-kibocsátásukat, sőt támogatják a fosszilis energiahordozók használatát, miközben tudatában vannak ezek káros, klímaváltozást előidéző hatásának. A felsorolt országok a legnagyobb szennyezők azon negyvenöt állam közül, amelyek aláírták az ENSZ gyermekvédelmi egyezményét.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
