2024. május 12. - Pongrác
EUR : 387.78
USD : 359.69
Időjárás ikon19°13°

A mérhetetlen Párbeszéd a klímavédelmi törvény miatt izgul

A Párbeszéd frakciója várhatóan nem szavazza meg az általa benyújtott klímavédelmi törvényjavaslatot, mert a párt szerint az legyengített és kiüresített formában kerül majd a parlament elé.A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy habár a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén tárgysorozatba veheti az indítványt, de azt a Fidesz eddig benyújtott módosító javaslatai már „kiherélték, kibelezték”.Tordai Bence hangsúlyozta, a pártjuk által meghatározott négy célból a kormánypárti módosító javaslatok hármat elvetettek, így egyedül a 2050-re kitűzött klímasemlegesség maradt benne az iratban. Nem csak a célokat üresítették ki, de az eszközrendszert is, mert a korábban rögzített 14 pontos komplex intézkedéscsomagból tízet a Fidesz „egyszerűen kidobott” – fogalmazott. Ezek helyett három, olyan fideszes elképzelést „hegesztettek be”, amelyeknek semmi érdemi hatásuk nincsen a klímavédelemi politikára – tette hozzá.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató