Madridban a hétvégén tüntetést szerveztek tiltakozásul az ellen, ahogy a baloldali kormány a járványt kezeli."Minden lépésüket ellenzem. Megpróbálják bevezetni a kommunizmust, amit nagyon nem szeretek." – mondta egy tüntető a spanyol főváros elitnegyedében.
https://www.youtube.com/watch?v=rrIlMxzVzKw
Spanyolországban egyébként két hónap után most először csökkent száz alá az egy nap alatt elhunytak száma. A járvány így is csaknem 28 ezer halottat követelt az ibériai országban. A kormány júniusig meghosszabbítaná a rendkívüli állapotot.Forrás: ATV nyomán Két hónap után most először száznál kevesebb halálos áldozatot követelt a járvány egy nap alatt Spanyolországban. Az ibériai országban többen tüntettek a baloldali kormány ellen. Továbbra is szinte üresek az utcák Madridban. Spanyolország többi részében elkezdték fokozatosan nyitni a gazdaságot, de a fővárosban és Barcelonában, ahol a legtöbb beteg van, továbbra is indokolt az elővigyázatosság.
"Jó, hogy Madridban marad a karantén, mert az emberek nem fogják fel a helyzetet. Sokan teljesen figyelmen kívül hagyják az intézkedéseket." – mondta egy útépítő munkás.
Madridban a hétvégén tüntetést szerveztek tiltakozásul az ellen, ahogy a baloldali kormány a járványt kezeli."Minden lépésüket ellenzem. Megpróbálják bevezetni a kommunizmust, amit nagyon nem szeretek." – mondta egy tüntető a spanyol főváros elitnegyedében.
https://www.youtube.com/watch?v=rrIlMxzVzKw
Spanyolországban egyébként két hónap után most először csökkent száz alá az egy nap alatt elhunytak száma. A járvány így is csaknem 28 ezer halottat követelt az ibériai országban. A kormány júniusig meghosszabbítaná a rendkívüli állapotot.Forrás: ATV nyomán

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.