“Nem ellenőriztük azokat az állításokat, melyek szerint 3000 pakisztáni kapott illegális vízumot, hogy könnyebben eljusson Bosznia-Hercegovinába, de ha ezt az információt a miniszterek tanácsában éppen a biztonsági miniszter, Fahrudin Radončić közölte, nincs okunk arra, hogy ebben kételkedjünk”, mondta a lap neve elhallgatását kérő forrása.
Dževad Galijašević biztonsági szakértő korábban azt mondta, várható, hogy a bosznia-hercegovinai ügyészség nyomozása megerősíti, hogy több tízezer migránsról van szó, akik hamis vízummal érkeztek az országba és nem csak Pakisztánból.Forrás: Vajma.info Pakisztán arra használja ki a globális migránsválságot, hogy a sokéves börtönbüntetésre ítélteket kiengedi a börtönből és a migráns útvonalakra tereli őket, írja a banjalukai Glas Srspke.A boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumából szerzett értesülésekre hivatkozva a banjalukai napilap azt írja, hogy a bosznia-hercegovinai biztonsági ügynökségeknek már rég birtokukban vannak az ezzel kapcsolatos információk, bizonyítékként pedig azokra a hivatalos adatokra hivatkoznak, amelyek szerint az országba a migránsok legnagyobb számban éppen Pakisztánból érkeznek.
“Nem ellenőriztük azokat az állításokat, melyek szerint 3000 pakisztáni kapott illegális vízumot, hogy könnyebben eljusson Bosznia-Hercegovinába, de ha ezt az információt a miniszterek tanácsában éppen a biztonsági miniszter, Fahrudin Radončić közölte, nincs okunk arra, hogy ebben kételkedjünk”, mondta a lap neve elhallgatását kérő forrása.
Dževad Galijašević biztonsági szakértő korábban azt mondta, várható, hogy a bosznia-hercegovinai ügyészség nyomozása megerősíti, hogy több tízezer migránsról van szó, akik hamis vízummal érkeztek az országba és nem csak Pakisztánból.Forrás: Vajma.info

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.