A nap legviccesebb híre Tordáról érkezett be, ahol – mint a legtöbb településen – a helyi civil szervezetek és a katonaság képviselői koszorúzni indultak a Hősök Napja alkalmából, de a tisztelgés nem sikerült a legjobban.
Az történt ugyanis, hogy a díszes társaság eltévedt a temetőben, és a hősi halált halt román katonák helyett az orosz katonák emlékművét koszorúzták meg. Volt ott minden: katonai tiszteletadás, rövid beszédek, sőt, egy pap is imát mondott. Persze háttal a román katonák emlékhelyeinek.
Aztán megérkezett egy hölgy és leteremtett mindenkit, hogy még azt sem tudják, hol nyugszanak a román nemzet hősei. A kínos történet állítólag úgy végződött, hogy a tájékozatlan ünneplők végül áthordták a koszorúkat a megfelelő helyre.Forrás: Főtér Egyszerűen eltévedtek a hősök napján a tordai civil szervezetek és a katonaság ünneplőbe öltözött képviselői.
A nap legviccesebb híre Tordáról érkezett be, ahol – mint a legtöbb településen – a helyi civil szervezetek és a katonaság képviselői koszorúzni indultak a Hősök Napja alkalmából, de a tisztelgés nem sikerült a legjobban.
Az történt ugyanis, hogy a díszes társaság eltévedt a temetőben, és a hősi halált halt román katonák helyett az orosz katonák emlékművét koszorúzták meg. Volt ott minden: katonai tiszteletadás, rövid beszédek, sőt, egy pap is imát mondott. Persze háttal a román katonák emlékhelyeinek.
Aztán megérkezett egy hölgy és leteremtett mindenkit, hogy még azt sem tudják, hol nyugszanak a román nemzet hősei. A kínos történet állítólag úgy végződött, hogy a tájékozatlan ünneplők végül áthordták a koszorúkat a megfelelő helyre.Forrás: Főtér

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.