A teljes rendelet ITT TALÁLHATÓ!Trump aláírta a közösségi platformok szabályozásáról szóló elnöki rendelete
A Twitter hamisként jelölte meg az amerikai elnök két bejegyzését is.
Donald Trump amerikai elnök aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében. A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok „jóhiszemű” moderálására is.
Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, s biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.„Rengeteg adófizetői pénzzel támogatjuk ezeket az óriáscégeket, ez így nem mehet tovább”– fogalmazott.
Az elnök hangsúlyozta:„azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették”. Majd hozzátette: „őszintén szólva, itt mindenki tudja, hogy miről van szó”. Kifejtette: az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak „ellenőrizetlen hatalmuk van a cenzúrához, a tartalmak szűkítéséhez, szerkesztéséhez, megváltoztatásához, elrejtéséhez, és az állampolgárok egymás közötti, vagy a szélesebb közvélemény kommunikációjának bárminemű virtuális megváltoztatásához”.
Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására. Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd. Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások „elcsalásához” vezethet, sőt az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.
Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát. Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.
Forrás: Mandiner, Számok a baloldali álhírek ellenszere FB oldal Mottó: Diktatúra az, amikor a liberálisok nem csinálhatják azt, amit akarnak.Donald Trump amerikai elnök megelégelte a technológiai cégek - főleg az ideológiailag vezérelt, a szólásszabadságot és a véleményt korlátozó, és már az amerikai belpolitikai erőviszonyokat is eltorzító, befolyásoló - online cenzúráját, így elnöki (végrehajtási) rendeletet bocsájtott ki az Online Cenzúra Megelőzéséről.
Történelmi pillanat!
A világ úgy 5 éve töri a fejét a problémán, az Elnök meg 24 óra alatt megoldja. Persze kapóra jött neki a járvány és a Twitter agresszív lépései, amelyekkel a tech cég az Elnök bírájává nevezte ki magát.
Az elnöki rendelet nevesíti a legnagyobb közösségi hálókat - Twitter, Facebook, Instagram és YouTube - félreérthetetlenné téve, kinek van azonnali teendője az online cenzúra megszüntetése ügyében.
A teljes rendelet ITT TALÁLHATÓ!Trump aláírta a közösségi platformok szabályozásáról szóló elnöki rendelete
A Twitter hamisként jelölte meg az amerikai elnök két bejegyzését is.
Donald Trump amerikai elnök aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében. A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok „jóhiszemű” moderálására is.
Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, s biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.„Rengeteg adófizetői pénzzel támogatjuk ezeket az óriáscégeket, ez így nem mehet tovább”– fogalmazott.
Az elnök hangsúlyozta:„azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették”. Majd hozzátette: „őszintén szólva, itt mindenki tudja, hogy miről van szó”. Kifejtette: az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak „ellenőrizetlen hatalmuk van a cenzúrához, a tartalmak szűkítéséhez, szerkesztéséhez, megváltoztatásához, elrejtéséhez, és az állampolgárok egymás közötti, vagy a szélesebb közvélemény kommunikációjának bárminemű virtuális megváltoztatásához”.
Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására. Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd. Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások „elcsalásához” vezethet, sőt az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.
Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát. Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.
Forrás: Mandiner, Számok a baloldali álhírek ellenszere FB oldal

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.