az országgyűlés által elfogadott 33-as törvény mindannyiunk számára vereség. Nincs is annál fontosabb, hogy valaki szabadon önmaga lehessen. Ha ebben akadályozva van, az az emberi jogok teljes eltiprása” – indul a köszöntő egy utalással az országgyűlésben május utolsó hetében elfogadott, a transzneműek hivatalos nemváltását megtiltó törvényre.Forrás: Pestisracok.hu Budapest ereje sokszínűségében rejlik. Nem csak összetartó közösség, amely bármilyen bajban segíti egymást, de elfogadó, nyitott is. Mi azt valljuk, nem az számít, hogy kit szeretsz, hanem hogy felvállalhasd azt, aki vagy – így köszöntötte a Pride-hónapot a HUMEN magazinban megjelent közleményében Karácsony Gergely. A főpolgármester hangsúlyozza, “júliusban a járványhelyzet miatt nem vonulhatunk együtt”, ezért mindenkinek azt ajánlja, tájékozódjon önszorglomból az LMBTQ-ügyekről.A Pride hivatalos honlapján olvasható kronológia szerint 2002 óta nem fordult elő, hogy Budapest hivatalban lévő főpolgármestere nyitotta volna meg a Budapest Pride felvonulást – írja a sorosblog, amely részleteket is közöl a főpolgármester Pride-hónapra készült HUMEN magazinban megjelent köszöntőjéből. Mint ismert, a járvány miatt a tervezett július 4-re tervezett szivárványos vonulást augusztus 14-ére halasztották. Karácsony Gergely az esemény kapcsán arról írt többek között,
az országgyűlés által elfogadott 33-as törvény mindannyiunk számára vereség. Nincs is annál fontosabb, hogy valaki szabadon önmaga lehessen. Ha ebben akadályozva van, az az emberi jogok teljes eltiprása” – indul a köszöntő egy utalással az országgyűlésben május utolsó hetében elfogadott, a transzneműek hivatalos nemváltását megtiltó törvényre.Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.