Erőszakkal tüntettek az erőszak ellenA német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon szombat délután 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A szervezők által 1500 főre bejelentett tüntetésen olyan sokan jelentek meg, hogy a helyszínt – az egykori Kelet-Berlin főterét – le kellett zárni. A demonstrálók nagy része ugyan viselt szájat és orrot takaró maszkot, de a fertőzésveszély miatt tüntetéseken is kötelező legalább másfél méteres távolságot nem lehetett betartani. A csendes demonstráció békésen ért véget. Utána viszont a közelben egy több száz emberből álló csoport körbevett rendőröket, akik éppen őrizetbe vettek egy férfit egy rendőrautó megrongálása miatt. A tömegből kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek, köztük egy fotóriporter.28 rendőr sebesült megBerlin showed up today!!! Black Lives Matter ✊🏼🖤 pic.twitter.com/ie709rVDJ5
— richard vagner (@RichVagner) June 7, 2020
A környéken más rendbontások is történtek, például többen bemásztak építkezésekre. Összesen 93 embert vettek őrizetbe, a többi között garázdaság, birtokháborítás vagy rendőri intézkedéssel szembeszegülés miatt. Az összetűzésekben 28 rendőr megsebesült, valamennyien könnyebben. Köszönet illet mindenkit, aki békésen tüntet a rasszizmus ellen, „de aki a szörnyű amerikai eseményekre hivatkozva +F××× the police+ feliratú táblát mutat fel olyan embereknek, akik mindent megtesznek az alapvető jogainak védelméért, és aztán még palackokkal és kövekkel meg is dobálja őket, az visszaél a gyülekezési joggal” – nyilatkozott vasárnap a rendőrségi dolgozók legnagyobb szakszervezete (Gewerkschaft der Polizei) berlini tartományi tagozatának szóvivője, Benjamin Jendro.Antifa outnumber the police in Berlin Black Lives Matter riots but the cops are much more organized. pic.twitter.com/Jhl2bkzlw3
— Ian Miles Cheong (@stillgray) June 7, 2020
Hamburgban nagyjából 14 ezren tüntettekAz Alexanderplatzon tartott tömegtüntetés mellett 14 kisebb demonstráció is volt szombaton Berlinben különböző ügyek mellett és ellen, a rendezvények biztosítására 800 rendőrt mozgósítottak. Hamburgban is voltak nagyszabású megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni amerikai tiltakozáshullámmal kapcsolatban szombaton. Ezeken ugyancsak főleg fiatalok jelentek meg, a vártnál jóval nagyobb számban, nagyjából 14 ezren. A fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket szintén nem lehetett maradéktalanul betartani. A tüntetések békések voltak, de utánuk a belvárosban több helyszínen rendőrökre támadtak fekete ruhát és maszkot viselő szélsőségesek, és a rendőröket gyalázó transzparenseket feszítettetek ki. Az összetűzésekben 24 rendőr megsebesült, 36 embert őrizetbe vettek. A rendőrség vízágyút és paprikaspray-t is bevetett.Berlin showed up today!!! Black Lives Matter ✊🏼🖤 pic.twitter.com/ie709rVDJ5
— richard vagner (@RichVagner) June 7, 2020
Forrás: MTI🇩🇪 Berlin tegnap Így kell beállítani áldozatnak őket, utána meg lehet nácizni pic.twitter.com/axCNUS6XG9
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) June 7, 2020
