„A kvóták kötelező rendszerét elutasítom és el fogom utasítani, nevezze azt az Európai Bizottság bárminek” – mondta Babis a Právo című napilap keddi kiadásában.
A cseh baloldali napilap jól értesült brüsszeli körökre hivatkozva kedden azt írta, hogy a kötelező kvótákat az Európai Bizottság által kidolgozott új uniós migrációs és befogadási stratégia tartalmazza.
Az új stratégia elfogadásáért leginkább Olaszország, Spanyolország, Görögország. Ciprus, valamint Málta lobbizik, és támogatja Németország is, amely az idei második félévben az EU tanácsának soros elnöki tisztségét fogja ellátni – mutatott rá az újság.
„Csehország továbbra is maga fogja meghatározni befogadási politikáját” – fejtette ki a kormányfő, és hozzátette: számára ez a téma lezárult.
Csehország kvótákat elutasító álláspontja továbbra is érvényben van – szögezte le Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter is.
„Elutasítom ezt az ötletet. Megszerveztem egy elutasító levelet az Európai Bizottságnak, amelyet az EU hét belügyminisztere írt alá” – jelentette ki Hamácek.
A Právo emlékeztetett arra, hogy hét uniós tagállam – a V4-ek, Észtország, Lettország, Szlovénia – ellenjavaslatot dolgozott ki, amely a problémát a dél-európai országoknak nyújtott nagyobb segítségben látja.
Egy harmadik megoldási javaslatot pedig Dánia és Ausztria dolgozott ki – írta a lap.Forrás: MTI Csehország számára továbbra is elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság kötelező kvótarendszert vezessen be az illegális bevándorlók elosztására – jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő.
„A kvóták kötelező rendszerét elutasítom és el fogom utasítani, nevezze azt az Európai Bizottság bárminek” – mondta Babis a Právo című napilap keddi kiadásában.
A cseh baloldali napilap jól értesült brüsszeli körökre hivatkozva kedden azt írta, hogy a kötelező kvótákat az Európai Bizottság által kidolgozott új uniós migrációs és befogadási stratégia tartalmazza.
Az új stratégia elfogadásáért leginkább Olaszország, Spanyolország, Görögország. Ciprus, valamint Málta lobbizik, és támogatja Németország is, amely az idei második félévben az EU tanácsának soros elnöki tisztségét fogja ellátni – mutatott rá az újság.
„Csehország továbbra is maga fogja meghatározni befogadási politikáját” – fejtette ki a kormányfő, és hozzátette: számára ez a téma lezárult.
Csehország kvótákat elutasító álláspontja továbbra is érvényben van – szögezte le Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter is.
„Elutasítom ezt az ötletet. Megszerveztem egy elutasító levelet az Európai Bizottságnak, amelyet az EU hét belügyminisztere írt alá” – jelentette ki Hamácek.
A Právo emlékeztetett arra, hogy hét uniós tagállam – a V4-ek, Észtország, Lettország, Szlovénia – ellenjavaslatot dolgozott ki, amely a problémát a dél-európai országoknak nyújtott nagyobb segítségben látja.
Egy harmadik megoldási javaslatot pedig Dánia és Ausztria dolgozott ki – írta a lap.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.