A magyar politika egyik legnagyobb árulója: Vona Gábor.“Caramelnek szurkoltam meg Gáspár Lacinak, de tudtam, hogy én vagyok a szélsőjobboldali Jobbik pártelnöke”Büszkélkedett ez a megkergült idióta a videoblogján, aki átverte a szélsőjobboldaliakat.
Egy interjúban idézte fel, hogy korábban az se volt mindegy, kinek drukkolt egy tehetségkutatón.
A
Blikk szúrta ki, hogy a YouTube-os Osváth Zsolt ezúttal Vona Gáborral, a Jobbik egykori pártelnökével beszélgetett, aki arról is mesélt, hogyan befolyásolta a magánéletét a politika.
"A régi Vona Gábor Caramelnek szurkolt meg Gáspár Lacinak, és nyilván ott ültem odahaza, és tudtam, hogy én vagyok a szélsőjobboldali Jobbik pártelnöke"– és Vona hozzátette, hogy nem volt olyan helyzetben, hogy ezt fölvállalja.
Egyelőre csak a beszélgetés
előzetese került ki, de ebből kiderült, hogy Vonát a Pride-ról és a muszlimokról is kérdezték.
Forrás: ATV nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.