Mivel a brit városokban található műemlékeket a Black Lives Matter és az Antifa terroristái vandál módon megrongálták, ledöntötték, és a város vezetése ezt ölbe tett kézzel végignézte, a londoni polgármester most kijelentette, hogy az általa képviselt város a világ egyik „legváltozatosabb”, ezért felkérte a "sokféleséggel foglalkozó bizottságot" hogy vizsgálja felül az összes tájékozódási pontot, beleértve a szobrokat, emlékműveket, utcai műemlékeket, utcaneveket és közfestményeket.
„Fővárosunk sokszínűsége a legnagyobb erőnk, ám szobraink, utcaneveink és nyilvános tereink egy elmúlt korszakot tükröznek. Kényelmetlen igazság, hogy nemzetünk és városunk gazdagságának nagy részét a rabszolga-kereskedelemben játszott szerepének köszönheti." - nyilatkozta Khan. A történelemnek ezen részét próbálják most meg kimosni az emberek agyából és kitörölni a történelemből. A szobrok helyére "LGBTQ szobrok" kerülnek majd, melyekről elképzelni sem tudjuk, hogy hogy néznek majd ki, mennyire lesznek kirekesztőek a többségi társadalomra nézve és miért is kell hálószobai ügyeknek szobrokat állítani. Mint ismert, a Black Lives Matter terroristái lebontották Bristolban Edward Colston parlamenti képviselő szobrát, a hétvégén a terroristák Abraham Lincoln és Sir Winston Churchill szobrokat is megsemmisítettek Londonban. Cenotaphon, a nemzet háborús emlékhelyén brit zászlót égettek, és mindezt tétlenül nézi a rendőrség, a hatóságok és a brit politikusok.Állítólag a polgármesteri hivatal fontolóra veszi a Tate szépművészeti múzeum és a londoni Guy's Kórház átnevezését is , amelyek alapítói kapcsolatban álltak a rabszolga-kereskedelemmel. Khan megjegyezte azonban, hogy a Bizottság megvizsgálja, vajon egy ilyen lépés szolgál-e az ilyen intézmények jó hírnevének tisztításához. Az Edward Colston szobrot Bristolban elpusztító csőcseléket Nigel Farage, a Brexit Párt vezetője ítélte el. Az Egyesült Királyságban a Black Lives Matter mozgalom baloldali őrjöngését összehasonlította az afganisztáni tálibok pusztításával. Farage arra utalt, hogy az afgán keményvonalas iszlám csoport, amely évtizedek óta harcol a nemzeti kormány és az Egyesült Államok vezette külföldi csapatok ellen, 2001-ben elpusztította a Bamiyan tartományban lévő hatalmas és ikonikus buddhákat, amelyek a VI. századból származtak és felbecsülhetetlen értékük volt. Ezért ki is rúgták a saját rádióműsorából a Brexit párt atyját. „A tálib új formája született ma az Egyesült Királyságban. Ha nem kapunk gyorsan erkölcsi vezetést, akkor a városainkban nem érdemes majd élni ”- mondta Farage vasárnap.Should we rename streets and take down statues memorialising people with troubled histories?
London Mayor @SadiqKhan thinks it's worth considering and has launched a review into how London could better reflect its people and the value they have. MR#KayBurley #BlackLivesMatter pic.twitter.com/dg32yzjlnG— Kay Burley (@KayBurley) June 9, 2020
