Rolfe elmondása szerint Brooks futás közben visszafordult, és célba vette a sokkolóval, amit a közelben lévő biztonsági kamera felvétele is megerősíteni látszik.Hétfőn nyilvánosságra hozták a boncolás eredményét, amely szerint a férfit kétszer hátba lőtték, a halálát a vérveszteség és a belső szervek sérülése okozta. A két fehér rendőr ellen belső eljárás indult, a szervnél 2013 októbere óta dolgozó Rolfe-ot elbocsátották, míg társát, a mindössze másfél éve szolgáló Devin Brosnant adminisztrációs munkakörbe helyezték át. Erika Shields rendőrfőnök a történtekre tekintettel még a hét végén lemondott.
Az eset egy gyorsétteremnél történt, amelyet azután egy tüntető szombaton felgyújtott. Aznap, majd vasárnap is tüntetések voltak a városban, a hatóságok csaknem negyven embert őrizetbe vettek. Az eset tovább szította az Egyesült Államokban már három hete tartó tüntetéshullámot, amelyet egy afroamerikai férfi, George Floyd rendőrségi intézkedés közbeni megölése váltott ki.Paul Howard kerületi ügyész szerdán közölte, hogy Garrett Rolfe-ot halálra vagy tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik, mert a vádirat szerint Brooks “nem okozott közvetlen életveszélyt vagy súlyos sérülés veszélyét a rendőröknek”, és arccal előre futott előlük, amikor Rolfe rálőtt, vagyis utóbbi tette eltúlzott volt. A másik rendőr, Brosnan ellen három pontban emeltek vádat, köztük minősített súlyos testi sértésért, amiért rátaposott a földön fekvő, haldokló Brooks vállára – mondta az ügyész.Forrás: MTI - Pestisrácok.huThe Georgia Bureau of Investigation has officially released surveillance footage showing the moment #RayshardBrooks was shot and killed by #Atlanta Police at a Wendys last night:#BlackLivesMatter pic.twitter.com/ZrfJwh8HKk
— MK-Ultra News (@mkultranews) June 14, 2020
