2025. december 27. - János
Időjárás ikon -2°
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Egyelőre még nem bűncselekmény, ha valaki White Lives Matter feliratot húz ki az égen

A Lancashire-i rendõrség elmondta, hogy a hétfői Premiere League futballmeccsen megjelent „White Lives Matter” reklámcsík ügyében indított vizsgálat során nem találtak bűncselekményre utaló nyomot – írja a Breitbart.Hétfő este játszott egymással zárt kapus mérkőzést a Manchester City és a Burnley az angol első osztályú labdarúgó ligában. Az eseményre amiatt kapta fel a fejét a közvélemény, mert a meccs kezdete után pár pillanattal a stadion felett elrepült egy kisgép, mely egy molinót húzott maga után azzal a felirattal, hogy
“White Lives Matter”, azaz a fehér életek számítanak.
Mondani sem kell, az ügy elképesztő felháborodást váltott ki a szélsőbal Black Lives Matter aktivistái körében, akik rögtön a rendőrséghez fordultak, mondván: az, akinek a fehér életek számítanak, nem lehet más csak bűnöző.
Az esettel kapcsolatos összes rendelkezésre álló információ felmérése után arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs nyoma bűncselekmény elkövetésének. Folytatjuk a partnereinkkel való együttműködést a labdarúgó klubban és a helyi önkormányzaton belül
  – közölte a rendőrség.   A hétfői fordulóban a Manchester City fogadta a Burnley csapatát. Előbbi jóval esélyesebb volt, így nem nagy meglepetésre, 5:0-ra verte meg a vendégeket a katalán sztáredző, Pep Guardiola által vezetett csapat. A vesztes Burnley kapitánya szerint azonban csapata jobban teljesített volna, ha nem lettek volna szemtanúi eme „szörnyű” és “rasszista” akciónak.
Határozottan kijelenthető, hogy nagy befolyással volt a csapatra az égen megjelenő molinó
  – nyilatkozta a Burnley csapatkapitánya, Ben Mee.   A hétvégén a fradisták is hasonló módon üzentek:Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!