Az egyesült államokbeli Mississippi törvényhozása úgy döntött, hogy megváltoztatja a szövetségi állam zászlaját, azon ugyanis olyan jelkép található, amely a rabszolgaság korára emlékeztet. A jogszabályt helyi idő szerint vasárnap az állami képviselőház és a szenátus is megszavazta, így lecserélik a lobogót, amelynek a bal felső sarkában az egykori konföderációs államok jelképe látható, piros alapon kék kereszt, az utóbbiban végig fehér csillagokkal.
Ez az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a konföderációba tömörült déli államok zászlója volt. A mississippi törvényhozók megállapodtak abban is, hogy
kilenctagú bizottságot bíznak meg az új lobogó megtervezésére, erről a novemberi választásokon dönthetnek majd a helyi szavazók.
Novemberben ugyanis az Egyesült Államokban nemcsak az elnökről és a szövetségi és helyi törvényhozások összetételéről, valamint több tagállamban a kormányzó személyéről szavaznak majd, hanem több tagállamban helyi ügyek is szerepelnek a szavazólapokon. Tate Reeves, az állam republikánus kormányzója jelezte: aláírja, és ezzel törvényerőre emeli a vasárnap megszavazott javaslatot. A Princeton Egyetem felügyelő bizottsága ugyancsak a hétvégén döntött arról, hogy
megváltoztatja a demokrata párti Woodrow Wilson elnökről (1913-1921) elnevezett közpolitikai iskolájának, valamint egyik bentlakásos kollégiumának nevét.
Az egyetemi vezetők közölték:
véleményük szerint Wilson „rasszista gondolkodása és politikája miatt” nem lehet névadója egy olyan iskolának, amelynek oktatói és diákjai elkötelezettek a rasszizmus bármely formája elleni harcban.
Mielőtt az Egyesült Államok elnökévé választották, Wilson New Jersey állam kormányzója, illetve a Princeton elnöke (1902-1910) is volt. Névváltoztatásra készülnek a kaliforniai Orange megyében is, ahol a Demokrata Párt helyi politikusainak javaslatára a megyei tisztségviselők úgy határoztak, hogy
megváltoztatják a Santa Anában lévő megyei repülőtér nevét, leveszik róla John Wayne amerikai színész nevét.
A The Los Angeles Times című napilap már előző héten hírt adott arról a rendkívüli gyorsasággal elfogadott határozatról, miszerint a színészlegenda „rasszista és fanatikus kijelentéseket” tett egy, a Playboy magazinnak adott, 1971-es interjújában, s ezért méltatlan arra, hogy a reptér a nevét viselje. „Hiszek a fehér felsőbbrendűségben mindaddig, amíg a feketék nem válnak olyan tanult emberekké, akik képesek a felelősségvállalásra.
Nem hiszem, hogy hatalmat és vezetői pozíciókat kell adni felelőtlen embereknek” – fogalmazott Wayne, leszögezve ugyanakkor, hogy nem tartja megbocsáthatónak a rabszolgaságot. Közben Minneapolis városának vezetése arról döntött, hogy személyi testőröket alkalmaz – a város pénzén – annak a három demokrata párti politikusnak a védelmére, akik a rendőrség felszámolását szorgalmazták, miután állítólag halálos fenyegetéseket kaptak. A Fox televízió szerint a rendőrségnek nincs tudomása a fenyegetésekről, ezeket nem jelentették be.
MTI 