Susanne Raab elmondta, hogy nem hagyják megfélemlíteni magukat, és továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy felderítsék: milyen befolyást gyakorol Törökország az Ausztriában működő török szervezetekre, illetve az itt élő török lakosságra.
A tárcavezető kiemelte, hogy határozottan fellépnek a radikális politikai iszlám ellen; „dokumentáló központokat” hoznak létre, hogy segítségükkel átvilágítsák a Törökországból finanszírozott radikális iszlám egyesületeket.
Karl Nehammer arról beszélt: az osztrák kormány tagjai közül senki sem hagyja, hogy erőszakos elkövetők megfélemlítsék. A belügyminiszter szerint nem fogadható el, hogy szélsőséges politikai eszméket hirdető emberek veszélyeztetik a biztonságot, és hajtanak végre erőszakos cselekedeteket.
Sebastian Kurz kancellár nemrég közzétett videóüzenetében azt mondta: a zavargások egy elhibázott integráció következményei. Leszögezte azt is, hogy a továbbiakban is fellépnek a szabályozatlan és tömeges bevándorlás ellen.Forrás: Hirado.hu Halálosan megfenyegették Karl Nehammer belügyminisztert és Susanne Raab integrációs minisztert a bécsi zavargásokat követően – erről a két tárcavezető beszélt egy bécsi sajtótájékoztatón.A közösségi médiában tették közzé a halálos fenyegetést Nehammer és Raab ellen. Az indulatokat feltehetően az váltotta ki, hogy mindketten keményen felléptek a zavargások kirobbantásával gyanúsított török nacionalisták ellen. Az alkotmányvédelmi hivatal felmérte a kockázatot, és úgy ítélte meg, hogy éjféltől rendőri védelem alá helyezik a két minisztert. A feladatot a Cobra különítmény egységei látják el.
Susanne Raab elmondta, hogy nem hagyják megfélemlíteni magukat, és továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy felderítsék: milyen befolyást gyakorol Törökország az Ausztriában működő török szervezetekre, illetve az itt élő török lakosságra.
A tárcavezető kiemelte, hogy határozottan fellépnek a radikális politikai iszlám ellen; „dokumentáló központokat” hoznak létre, hogy segítségükkel átvilágítsák a Törökországból finanszírozott radikális iszlám egyesületeket.
Karl Nehammer arról beszélt: az osztrák kormány tagjai közül senki sem hagyja, hogy erőszakos elkövetők megfélemlítsék. A belügyminiszter szerint nem fogadható el, hogy szélsőséges politikai eszméket hirdető emberek veszélyeztetik a biztonságot, és hajtanak végre erőszakos cselekedeteket.
Sebastian Kurz kancellár nemrég közzétett videóüzenetében azt mondta: a zavargások egy elhibázott integráció következményei. Leszögezte azt is, hogy a továbbiakban is fellépnek a szabályozatlan és tömeges bevándorlás ellen.Forrás: Hirado.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.