A parancsnokok végre belátták, hogy a Black Lives Matter melletti nyilvános kiállás gyakorlatilag politikai állásfoglalás – ami a hadseregben tilos.A lap szerint a parancsnokok azért döntöttek a tiltás mellett, mert a BLM-mozgalom túl messzire ment, és már gyakorlatilag politikai szervezetként működik.

Amikor egyenruhában vagy, nem vehetsz részt semmilyen politikai akcióban sem. Azzal, hogy letérdelsz, politikai cselekedetet hajtasz végre
– nyilatkozta egy brit katonai tisztviselő, hozzátéve, hogy ezeket a magatartási formákat régóta fennálló regulák szabályozzák.
A térdelésről szóló diskurzus azt követően jelent meg a brit hadseregben, hogy a londoni rendőrség (Metropolitan Police) zöld utat adott azon munkavállalóinak, akik a BLM melletti kiállásukat akarták kifejezni.

A rendőrök térdre ereszkedése (több „antirasszista” tüntetésen is előfordult ilyen) azonban alaposan megosztja a közvéleményt és a „szakmát” is. Egy korábbi rendőr a
Twitteren adott hangot az elégedetlenségének.
Soha, de tényleg soha ne térdelj le! Szégyen, hogy mi történik ma a rendőrségnél. Az én időmben ez nem fordulhatott volna elő
– írta, majd megjegyezte, hogy a londoni polgármesternek és a Metropolitan Police vezetőjének is le kellene mondania.
Dominic Raab belügyminiszter sem volt elragadtatva a térdelési hullámtól. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott:
kizárólag a királynő előtt és lánykérés közben vagyok hajlandó letérdelni.

A térdelés „hagyománya” egészen 2016-ig nyúlik vissza, amikor is Colin Kaepernick amerikaifoci-játékos azzal hívta fel a figyelmet a négerek elnyomására, hogy vigyázzállás helyett fél térdre ereszkedve hallgatta végig az amerikai himnuszt egy NFL-mérkőzés előtt. Szokását egyre többen vették át, mígnem az NFL kikötötte, hogy kötelező állni a himnusz alatt. George Floyd május 25-i halála után a térdelés az egész világon a BLM-mozgalom jelképévé vált, a jövőben már az NFL-mérkőzéseken sem lesz tilos a „véleménynyilvánításnak” ezen eszközével élni.Forrás: 888.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.