Rágalmazás miatt feljelentette a brüsszeli rendőrség azt a színesbőrű EP-képviselőt, aki előzőleg zaklatással és rasszizmussal vádolta a rendőrséget – írja az Euronews.A bírónak fel kell dolgoznia a feljelentést, az ügyészség ugyanis jelezte, hogy ők nyomoznak. Ennek során kiderül majd, hogy pontosan mi történt és hogy ki mit tett
– mondta az egyik rendőri szakszervezet tagja, Vincent Gilles.

Az EP-képviselő, Pierette Herzberger-Fofana akkor kezdett filmezni egy brüsszeli pályaudvarnál, amikor a rendőrök két afrikai származású fiatal ellen intézkedtek. Állítása szerint a rendőrök a falhoz szorították őket, és agresszívan viselkedtek. A rendőrség azt mondja, videófelvétellel tudják cáfolni, hogy a képviselő hazudik. A német politikus egy parlamenti felszólalásban is beszélt a történtekről, mint a hétköznapi rasszizmus egy formájáról.
Nem vagyok meglepve azon, hogy perelnek, hiszen gyakran láthatjuk azt Brüsszelben, hogy a rendőrök habozás nélkül hazudnak és hamis vádakat tesznek az áldozatokra, ha felmerül a rasszizmus vagy a rendőri erőszak kérdése
– mondta az EP-képviselő ügyvédje, Alexis Deswaef. A rendőrség tagadja a rendszerszintű rasszizmus vádját. Az incidens után az EP-képviselő az Euronewsnak azt mondta, azokért szólal fel, akiknek nincsenek olyan eszközei, mint neki politikusként.
Pierette Herzberger-Fofana szerint a rendszerszintű rasszizmus létezik, személyesen is megtapasztaltam. Sokaknak nincs olyan lehetőségük, mint nekem, hogy nyilvánosan is beszélhessenek erről. A két feljelentés ügye egymástól függetlenül zajlik majd.
Forrás: Pestisracok.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.