A helyi törvényhozás mindkét, republikánus többségű háza vasárnap szavazta meg a zászló eltávolítását, Tate Reeves republikánus kormányzó pedig azonnal jelezte, hogy aláírásával törvényerőre emeli a jogszabályt. A törvényhozók vasárnap voksoltak arról is, hogy megbíznak egy kilenctagú bizottságot az új lobogó megtervezésével. Az új zászlóról a novemberi választásokon dönthetnek majd a helyi szavazók.Novemberben nemcsak elnököt választanak az Egyesült Államokban, hanem döntenek a szövetségi és helyi törvényhozások összetételéről, több tagállamban a kormányzó személyéről is, és sok helyen helyi kérdések is szerepelnek a szavazólapokon.A zászló eltávolításáról egyébként már 2001-ben is szavaztak a helyi törvényhozásban, akkor azonban többségben voltak azok, akik szerint a jelkép az Egyesült Államok déli államainak történelmi örökségéhez tartozott. Így elsöprő többséggel arra voksoltak, hogy a zászló maradjon.A májusban Minnesotában rendőri intézkedés következtében meghalt afroamerikai George Floyd esete nyomán országos tüntetéshullám kezdődött, és nem csak a rendőri erőszak ellen, a rendőrség megreformálásért demonstráltak, hanem olyan zászlók, emlékművek, szobrok eltávolításáért is, amelyeket a rabszolgatartó korszak jelképeinek tartanak, vagy valamiképpen kötődtek ahhoz a korhoz.Ennek jegyében jelentették be szerdán a virginiai fővárosban, Richmondban is, hogy eltávolítják a konföderációs hadsereg katonáinak emlékére emelt valamennyi emlékművet. A konföderációs hadsereg a déli tagállamok, az úgynevezett konföderáció közös serege volt az amerikai polgárháborúban. Richmond egy ideig a konföderáció fővárosa is volt. Forrás: MTIThe Mississippi state flag bearing a Confederate emblem was lowered outside the State Capitol in Jackson on Wednesday. State legislators had voted to retire it over the weekend.
— The New York Times (@nytimes) July 2, 2020
Read more here. https://t.co/dKyIrIdXpr pic.twitter.com/mfX9mQzrw7
