Ebben a történelmi pillanatban, amikor ezeréves kincseinket soha korábban nem tapasztalt támadások érik Olaszországban és külföldön egyaránt, amikor szobraink meggyalázása, ledöntése, történelmi és vallási szimbólumaink eltávolítása nem csak elfogadott, hanem helyeselt dolog, nem tehetünk mást, minthogy megvédjük önmagunkat – írta a párt elnöke Facebook-oldalán.
Eközben tovább folytatódnak az egyeztetések az olasz ellenzéki jobbközép koalíció és Giuseppe Conte kormányfő között az ország újraindítására vonatkozó tárgyalások időpontjáról.
Conte a mai napot jelölte meg a találkozásra, ezt az Olasz Testvérek és a Forza Italia elfogadta. Matteo Salvini, a Liga elnöke azonban kikötötte, akkor hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, amikor kifizetésre kerülnek azok a támogatások, amelyeket a kormány a koronavírus-járvány következtében munkájukat elvesztett állampolgároknak megígért.Forrás: Magyar Hírlap Az Olasz Testvérek (FdI) parlamenti frakciója szembeszáll a múlttagadó, kultúragyalázó tendenciákkal – közölte Giorgia Meloni, a jobboldali ellenzéki párt elnöke. Az FdI törvényjavaslatot nyújt be a római parlamentben azzal a céllal, hogy súlyos szankciókkal büntessék az ország vallási, történelmi vagy kulturális szimbólumait meggyalázó, megkárosító személyeket.
Ebben a történelmi pillanatban, amikor ezeréves kincseinket soha korábban nem tapasztalt támadások érik Olaszországban és külföldön egyaránt, amikor szobraink meggyalázása, ledöntése, történelmi és vallási szimbólumaink eltávolítása nem csak elfogadott, hanem helyeselt dolog, nem tehetünk mást, minthogy megvédjük önmagunkat – írta a párt elnöke Facebook-oldalán.
Eközben tovább folytatódnak az egyeztetések az olasz ellenzéki jobbközép koalíció és Giuseppe Conte kormányfő között az ország újraindítására vonatkozó tárgyalások időpontjáról.
Conte a mai napot jelölte meg a találkozásra, ezt az Olasz Testvérek és a Forza Italia elfogadta. Matteo Salvini, a Liga elnöke azonban kikötötte, akkor hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, amikor kifizetésre kerülnek azok a támogatások, amelyeket a kormány a koronavírus-járvány következtében munkájukat elvesztett állampolgároknak megígért.Forrás: Magyar Hírlap

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.