Andrzej Duda államfő szerezte a legtöbb szavazatot az első fordulóban
A szavazóhelyiségek országszerte 7 órakor nyíltak meg és 21 óráig tartanak nyitva. Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.
A június 28-i első fordulóban 17 óráig a választóti részvétel 47,89 százalék volt - tette hozzá.
A legfőbb közjogi méltóság betöltéséért a június 28-i első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett Andrzej Duda hivatalban lévő államfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, valamint a második helyen végzett Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a liberális Polgári Platform jelölje indult. Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta.
A második fordulóban várhatóan szoros lesz a mezőny, a két 48 éves politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, és számíthatnak az ő támogatóik szavazatára is.
Az urnákat este kilenckor zárják, utána várhatóan közzéteszik a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült exit poll felmérések eredményeit.Forrás: Magyar Hírlap Vasárnap, 17 óráig, a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában eddig a szavazásra jogosultak 52,1 százaléka járult a szavazóurnák elé - közölte kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).
Andrzej Duda államfő szerezte a legtöbb szavazatot az első fordulóban
A szavazóhelyiségek országszerte 7 órakor nyíltak meg és 21 óráig tartanak nyitva. Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.
A június 28-i első fordulóban 17 óráig a választóti részvétel 47,89 százalék volt - tette hozzá.
A legfőbb közjogi méltóság betöltéséért a június 28-i első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett Andrzej Duda hivatalban lévő államfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, valamint a második helyen végzett Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a liberális Polgári Platform jelölje indult. Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta.
A második fordulóban várhatóan szoros lesz a mezőny, a két 48 éves politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, és számíthatnak az ő támogatóik szavazatára is.
Az urnákat este kilenckor zárják, utána várhatóan közzéteszik a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült exit poll felmérések eredményeit.Forrás: Magyar Hírlap

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.