2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Fordulat: Illegálisan állították fel a BLM szobrot, már el is távolíttatta a polgármester

Szerdán illegálisan felállították, csütörtökön pedig már el is távolíttatták Jen Reid, a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalom aktivistájának a Bristolban emelt szobrát. A szobrot arra a talapzatra helyezték el, amelyről még június elején ledöntötték, majd pedig a vízbe dobták Edward Colston alkormányzó, egykori rabszolgakereskedő emlékművét.
A nyugat-angliai Bristol önkormányzatának engedélye nélkül szerdán felállították a város központjában Jen Reid radikális baloldali aktivista szobrát. Jen Reid egyike volt azon szélsőségeseknek, akik részt vettek Edward Colston emlékművének a június 7-én történt ledöntésében, majd vízbedobásában.Az új szobor fekete gyantából készült. Az alkotója Marc Quinn helyi szobrász, aki szintén részt vett Colston szobrának a ledöntésében, és ott látta, hogy Reid felmászik a szobor talapzatára, ott pedig felemelt, ökölbeszorított kézzel demonstrál, kiállva a fekete közösség mellett. Quinn ezt követően a közösségi médián keresztül lépett kapcsolatba a radikális baloldali aktivistával, akiről mintázta a szobrot.
Bristol polgármestere, a munkáspárti Marvin Rees kérdésekre válaszolva elmondta, hogy
a szobor felállítására a városháza nem adott engedélyt, az ilyen akciók helyett pedig társadalmi párbeszédet javasol. 
Ezután Bristol önkormányzatának az utasítására már csütörtökön eltávolították Jen Reid szobrát. Az ismét megszólaló Marvin Rees szerint a bristoliaknak kell eldönteniük, hogy milyen emlékművet kívánnak állítani Colston szobrának a helyére. A Bristolban született Edward Colston 1680-tól a Nyugat-Afrikából az amerikai kontinensre irányuló angol rabszolgakereskedelem terén monopóliummal rendelkező Royal African Company tagja, 1689-től pedig az alkormányzója lett. A II. Károly angol király alapította Royal African Company becslések szerint legalább 85 ezer afrikai rabszolgát - köztük nőket és gyerekeket - szállított Amerikába. Colston megítélése rendkívül ellentmondásos és vitatott. A rabszolgakereskedelemben játszott szerepe miatt sokan - köztük baloldali történészek is - régóta követelték szobrának eltávolítását és személyiségének átértékelését. Miután azonban vagyonának jelentős részét Bristol felvirágoztatására és jótékonysági célokra fordította, a nyugat-angliai nagyvárosban máig számos közintézmény és utca viseli nevét.Forrás: Origo

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!