2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

„A gyermekéletek számítanak” festették az abortuszpárti klinika elé Amerikában

„A gyermekéletek számítanak” – festette az úttestre Tayler Hansen a Utah állambéli Salt Lake City-ben, ráadásul éppen az évente több százezer terhességmegszakítást is végző Planned Parenthood egyik irodája elé.[embed]https://youtu.be/V2ZRPOQ_NyY[/embed] Hansen azt nyilatkozta a Fox News hírcsatornának, hogy a szövetségi állami támogatásban is részesülő szervezet „abortuszüzemeit nem véletlenül telepítik elsődlegesen szegény és feketék által lakott környékekre”, ezzel megkönnyítve „a feketék kiirtását”, ezért „Amerikában ma az igazi rasszizmus maga a Planned Parenthood”.   A KUTV riportja szerint Hansen kifejezetten könnyen lemosható festéket használt, ami legfeljebb tíz napig marad az úttest felületén. Ezt azonban nem volt idő kivárni, hiszen a felirat tíz órán belül már eltűnt, és egyelőre nem tudni, ki távolította el.   A Black Lives Matter úttest-díszítések – amelyek közül talán a New York-i a legismertebb – mintájára elkészült feliratról Hansen azt mondta: „Fel akartam hívni a figyelmet az egyik legnagyobb emberjogi válságra, amiről senki nem akar beszélni”.   A Planned Parenthood végzi az Egyesült Államokban a legtöbb terhességmegszakítást: az előző évi 345 ezer abortusszal megdöntötték a korábbi rekordot – emlékeztet a LifeNews.com cikke, hozzátéve, hogy bár minden társadalmi osztályban találkozhatunk vele, különösen gyakori a fekete közösségeken belül, amelyek bár nem egészen 15 százalékát teszik csak ki az Egyesült Államok lakosságának, mégis az összes abortusz közel 40 százalékát végeztetik el.Forrás: Demokrata

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!