A Líbiából érkező menedékkérők előző nap kerültek Máltára. Ez eddig a legnagyobb járványgóc, amelyet a kór március 7-i felbukkanása óta regisztráltak a szigetországban.
Az egészségügyi tárca szerint a csoport 85 tagján végezték el a koronavírus-tesztet, kilencen még várnak a vizsgálatra.
A menedékkérők állampolgárságát nem közölték a máltai hatóságok.
„A hajókkal érkező migránsok azonnal karanténba kerülnek 14 napra, és tesztelik őket. A pozitívnak bizonyuló menedékkérőket elkülönítik, míg a többiek szintén karanténban maradnak megfigyelés alatt” – közölte a tárca.
„Ez a csoport együtt érkezett Máltára, és igen kevés emberrel kerültek kapcsolatba, mielőtt tesztelték őket” – tette hozzá a minisztérium, mondván, kicsi a valószínűsége annak, hogy a helyiek is megfertőződhettek.
A migránsok vészjelzést adtak le túlzsúfolt gumicsónakjukról vasárnap. A hatóságoknak majdnem 30 órába telt, mire elértek hozzájuk.
Civil szervezetek ismételten szemére vették Olaszországnak és Máltának, hogy szándékosan lassítják a mentési munkálatokat, hogy ezzel elijesszék a tengeri úton Európába igyekvő illegális bevándorlókat az átkeléstől.Forrás: Demokrata Hatvanöt embernél mutatták ki a koronavírust egy Máltára vitt 94 fős migránscsoportban – közölte a vallettai egészségügyi minisztérium kedden.
A Líbiából érkező menedékkérők előző nap kerültek Máltára. Ez eddig a legnagyobb járványgóc, amelyet a kór március 7-i felbukkanása óta regisztráltak a szigetországban.
Az egészségügyi tárca szerint a csoport 85 tagján végezték el a koronavírus-tesztet, kilencen még várnak a vizsgálatra.
A menedékkérők állampolgárságát nem közölték a máltai hatóságok.
„A hajókkal érkező migránsok azonnal karanténba kerülnek 14 napra, és tesztelik őket. A pozitívnak bizonyuló menedékkérőket elkülönítik, míg a többiek szintén karanténban maradnak megfigyelés alatt” – közölte a tárca.
„Ez a csoport együtt érkezett Máltára, és igen kevés emberrel kerültek kapcsolatba, mielőtt tesztelték őket” – tette hozzá a minisztérium, mondván, kicsi a valószínűsége annak, hogy a helyiek is megfertőződhettek.
A migránsok vészjelzést adtak le túlzsúfolt gumicsónakjukról vasárnap. A hatóságoknak majdnem 30 órába telt, mire elértek hozzájuk.
Civil szervezetek ismételten szemére vették Olaszországnak és Máltának, hogy szándékosan lassítják a mentési munkálatokat, hogy ezzel elijesszék a tengeri úton Európába igyekvő illegális bevándorlókat az átkeléstől.Forrás: Demokrata

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.