Elutasította a testvérváros-programbeli finanszírozását az Európai Bizottság hat olyan lengyel településnek, amelyek korábban LMBTI-mentes (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális) közösségeknek nyilvánították magukat, vagy betiltották az azonos nemű párok jogaiért folyó kampányokat.
Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos kedd esti Twitter-üzenetében azt írta, hogy az EU értékeit és az alapvető jogokat minden tagállamnak és nemzeti hatóságnak tiszteletben kell tartania.
Éppen ezért a bizottság elutasította annak a hat lengyel városnak a pályázatát, amelyek LMBTI-mentességet vezettek be és megtagadták e kisebbség jogainak érvényesülését”
– hangsúlyozta.
Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos megerősítette Helena Dalli nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy a diszkrimináció nem megengedhető az EU-ban, az uniós forrásokból finanszírozott programoknak a közös értékeket kell tükrözniük.
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Adalbert Janz a testület szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzatok öt és huszonöt ezer euró értékben pályáztak az uniós forrásokra az “Európa a polgárokért” nevű testvérvárosi program keretében. A programfinanszírozás irányításáért felelős uniós ügynökség korábban világos tájékoztatást kért a szóban forgó hat lengyel önkormányzat jogi képviselőjétől.
A pályázatértékelő bizottság úgy ítélte meg, hogy “a kapott válaszok nem adtak kellő bizonyosságot azzal kapcsolatban, hogy pályázataik összhangban lennének a program célkitűzéseivel, különösen ami a megkülönböztetés-mentességet illeti.”
A szóvivő, az elutasított kérelmezők azonosítása elleni uniós szabályra hivatkozva, nem fedte fel a hat lengyel település nevét. Délkelet-Lengyelországban 2019 eleje óta több helyen úgynevezett “LMBTI-ideológiától mentes” területeket jelöltek meg.
Forrás: MTI
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.