2021. március 04. - Kázmér
EUR : 363.85
USD : 303.03
13°

Lengyelországban az LMBTQ aktivisták meggyalázták Jézus szobrát - nyomozást indítottak

A lengyel ügyészség vizsgálja a varsói emlékművekre kifüggesztett LMBT-zászlók eseteit, az eljárás a vallási érzelmek megsértésén, valamint emlékművek megbecstelenítésén alapul – közölték csütörtökön az illetékes hatóságok.Az eljárást Sebastian Kaleta lengyel igazságügyi miniszterhelyettes kezdeményezésére indították el, miután szerdára virradó éjjel több ismert fővárosi emlékműre ismeretlen tettesek a melegjogi mozgalmat jelképező hatszínű szivárvány zászlókat rögzítettek, valamint szájmaszkokat az anarchista mozgalomra utaló jelképekkel. A szoborrongálásról több rendőrségi bejelentés is érkezett.Az eljárás előkészítő szakaszában az ügyészség próbálja azonosítani az elkövetőket. A tettért két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.A szóban forgó emlékművekről – köztük a Lengyelország történelméhez több szálon kötődő belvárosi Szent Kereszt Bazilika lépcsőjén álló Krisztus-szoborról, illetve a Lengyel Tudományos Akadémia székhelye előtt álló Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász, a heliocentrikus világkép megalkotója szobráról – készült fényképeket szerdán néhány, radikális baloldali tartalmakat közvetítő közösségi honlapon közölték. A képekkel együtt közzétett manifesztum „a különbözőség tüntetéséről”, a homofóbia elleni harcról szól.A melegjogi mozgalom témája legutóbb a nemrég befejezett elnökválasztási kampányban vetődött fel Lengyelországban. Andrzej Duda újraválasztott elnök a szavazás előtt úgynevezett családvédelmi chartát írt alá, amelyben többek között megígérte: nem engedi meg, hogy azonos nemű párok örökbe fogadhassanak gyermeket. Duda e dokumentummal fő választási riválisa, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester korábbi kezdeményezésére, az úgynevezett LMBT-chartára reagált. Az ellenzéki jelölt ebben többek között a szexuális felvilágosítás sokak által radikálisnak minősített formáinak bevezetését ígérte. A lebecstelenített emlékművek kapcsán Trzaskowski csütörtökön elmondta: elítéli a vandalizmus minden megnyilvánulását. A tetteket az ellenzék részéről bírálta a Polgári Platform szóvivője, Jan Grabiec is, aki szerint
az elkövetők – különösen a vallási objektumok kapcsán – „túllépték a határt”.
Forrás: Demokrata.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató