Trump a billegő államokban, mint Florida, Iowa, Michigan vagy Minnesota is elhúzott”– közölték. Szakértők szerint az elnök malmára hajtja a vizet, hogy példátlan gazdasági sikereket ért el az elmúlt négy évben, ez pedig nagyon nagy siker az átlag amerikai választók körében, akiknek a többsége a személyes szimpátián túl a gazdaság állását tekintik a legfontosabb mércének. Patrick Basham, a szervezet igazgatója szerint könnyen lehet, hogy Biden kampánya elérte a maximumot és nem tudnak tovább lépni.
NAGYON NEM EGYÉRTELMŰ A HELYZET
Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1 kedd reggeli műsorában azt mondta, most Joe Biden, Donald Trump amerikai elnök kihívója a népszerűbb, de a választásig még van három hónap.A felmérések szerint az úgynevezett csatatérállamokban – kivéve Ohiót – Biden vezet. A közvélemény-kutatások – mintától függően – 4 és 12 százalék közé teszik a különbséget a két jelölt között”– ismertette. Állítása szerint ha lesz jelölti vita, abból viszont a jelenlegi elnök jöhet ki győztesen, ami befolyásolhatja a végeredményt is. Biden kampányfőnöke nem véletlenül érvel amellett – a koronavírus-járványra hivatkozva -, hogy ne tartsák meg a vitát – tette hozzá. A műsorban szó esett arról is, hogy a járvány miatt a demokraták levélszavazást szeretnének a novemberi választáson. Ezt azonban a központi kormányzat nem rendelheti el, csak az egyes államok. (MTI - Pestisrácok.hu)