Matteo Salvini végleg búcsút mondott az Északi Ligának - írta az olasz sajtó. Nem számított titoknak, hogy Salvini már évek óta meg akarja szabadítani a Ligát az elődeitől örökölt „északi” jelzőtől, regionális pártból országos erővé léptetve elő az általa vezetett formációt.
Az 1991-ben Umberto Bossi alapította Északi Liga papíron megmarad ugyan, de „üres burokként”, mivel se tagsága, se finanszírozása nem lesz. Az Északi Liga 49 millió euró tartozást halmozott fel, amelytől Matteo Salvini szintén meg akar szabadulni.
Umberto Bossi, majd utódja, Roberto Maroni 2013-ban négyszázalékos támogatottsággal adta át a párt vezetését Matteo Salvininek, akivel a Liga 2018-ban kormányra került, a tavalyi európai parlamenti választásokon pedig 34 százalék felett teljesített.
Az északi tartományok függetlenségét, Olaszország déli részétől való elszakadását hirdető korábbi Liga mostanra Nápolyban és Szicíliában is pártirodát nyitott. A Bossi hirdette Padánia Köztársaságot Salvini „az olaszok az elsők” jelszóval váltotta fel.
Salvinivel a Liga „génmutáción” ment keresztül - írta a baloldali La Repubblica napilap.„A Liga növekszik északon és délen egyaránt. Ezt a tendenciát az urnák is megerősítik majd, első lépésben a szeptemberi tartományi választásokon”
- nyilatkozott Salvini, aki tavaly októberben már „bevette” az ötven év óta baloldali Umbria tartományt.„Erős és egységes kormányt adunk Olaszországnak”- jelentette ki. Elemzők szerint a két jobboldali párt már megállapodott, hogy koalíciójuk miniszterelnök-jelöltje Salvini lesz, Meloni pedig jövőre a jobbközép oldal római polgármesterjelöltjeként indul. Forrás: Magyar Hírlap