A Facebook közösségi portál törölte Donald Trump amerikai elnök egy posztját, mert téves információt tartalmazott – adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség. A Facebook most először törölt teljesen Trump-posztot, amely egy videó volt.Ebben ez amerikai elnök azt állította, hogy a gyerekek “szinte teljesen védettek” a koronavírus-járványtól. A Facebook a videó eltávolítását azzal indokolta, hogy dezinformál a kórokozóról, ami ellenkezik a cég politikájával koronavírus-témában.
Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy több tanulmány készítőinek feltételezése szerint a gyerekek valóban kevésbé hajlamosak elkapni a kórt, mint a felnőttek, és ha mégis megfertőződnek, nagyobb eséllyel vészelik át enyhe tünetekkel a betegséget. Egy áprilisban közzétett tanulmány szerzői 2500 gyerekre kiterjedőn arra jutottak, hogy öt fertőzött közül csupán egy szorult kórházi kezelésre, míg a felnőttek körében minden harmadik.
MTI
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.